A tanítványság kultúrájának építése

Ha azok a személyek, akik keresők, követői szintre lépnének, milyen emberekké válnának? Milyen embereket nevelünk ki? Ez rendkívül fontos.

A tanítványság egyike azoknak a témáknak az adventizmuson belül, amelyeket elfeledtünk, elhanyagoltunk. Inkább a világ végéről, a szombatról, táplálkozási szokásokról, a tizedről prédikáltunk. De mi van a tanítványsággal? Erről soha nem beszéltünk rendszeresen! Úgy gondoltuk, ha fizetsz, imádkozol és engedelmeskedsz, akkor teljesítettél minden elvárást. Ha megtartottad a szombatot, visszaadtad a tizedet (és az adományokat), és távol tartottad magad a disznóhústól és a világi zenétől, akkor már majdnem készen álltál arra, hogy elragadtass. (Persze mindig voltak olyan éber szentek, akik emlékeztettek minket, hogy vegetáriánusnak is kell lennünk, naponta nyolc pohár vizet kell innunk, és – újabban – naponta öt adag gyümölcsöt és zöldséget is kell ennünk).

Ha egy tipikus helyi gyülekezetben megkérdezném: Miért vagyunk itt? Mi a létünk célja? A legtöbb gyülekezetben biztos vagyok benne, hogy említenék az evangelizációt: „Azért vagyunk itt, hogy evangelizáljunk”. „Az evangelizáció a létezésünk egyetlen célja.” És talán néhány tájékozott ember még egy-egy bibliai szöveget is tudna idézni ennek alátámasztására. Könnyen eszünkbe juthat, amit Máté evangéliuma 28,18-20-ban találunk, a Nagy Missziós Küldetés. De ismered-e azt a szöveget, ahol Jézus megtiltja az evangelizációt?

„Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál” (Máté 23,15).

Jézus nem azért ítélte el a vezetőket, mert lusták voltak. Bejárták a szárazföldet, a tengert, az óceánokat és a kontinenseket, hogy új tagokat találjanak, akiket felvehetnek a megtértek listájára. Képzeljük el az útiköltség-jelentéseket, és az erre szánt keretüket! Ennek ellenére az eredmény egyenesen pusztító volt. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a vezetők nem azért kaptak ilyen kemény dorgálást Jézustól, mert rossz tanokat tanítottak. Helyes és biblikus tanításokat tartottak a szombatról, a tizedfizetésről, az egészséges táplálkozásról, prédikáltak a bálványimádás, a gonosz társaságok és a vallási közömbösség veszélyeiről. A megtértjeik az igaz Isten vallásához csatlakoztak, és kétszer nagyobb eséllyel váltak elveszettekké, mint korábban! Végső soron az evangelizációjuk Isten ellenségeit szülte.

Milyen az evangelizálásod?

Ezért nem lehet az evangelizáció létünk egyetlen célja. Meg kell kérdeznünk: Milyen evangelizálás? Továbbá, hogy mi az evangelizáció? Mi történik utána?

Mikor olyan kapcsolatokat alakítasz ki az emberekkel, hogy ők mernek közeledni; mikor olyan biztonságos környezetet teremtesz, amelyben megvizsgálhatják a kereszténység állításait; mikor végül úgy döntenek, hogy átadják életüket Krisztusnak: az után mi következik? Mi történik ezután?

Gondolj azokra az emberekre, akik a helyi gyülekezetedbe járnak. Valódi emberekről van szó, akiket ismersz. Ha új emberek jönnének a gyülekezetedbe, megtalálnák Krisztust, és olyanokká válnának, mint akik eddig is a gyülekezetedbe jártak, megváltoztatná-e ez a világot, közelebb vinne-e minket Jézus második eljöveteléhez? Az evangelizáció nem arról szól, hogy el kell adnunk Jézust, hanem hogy meg kell Őt mutatnunk. Az igazi evangelizálás nem pusztán Krisztusról való szónoklást jelent, hanem azt, hogy Krisztushoz hasonlóvá válunk.

Mit várunk el az új követőktől?

Ha azok a személyek, akik keresők, követői szintre lépnének, milyen emberekké válnának? Milyen embereket nevelünk ki? Ez nagyon fontos kérdés. Elvárjuk-e, hogy az emberek megváltozzanak azon túl, hogy a helyes napot tartják meg nyugalomnapként, megváltoztatják az étkezési szokásaikat, és a jövedelmük valamely százalékát jótékony célokra fordítják? Elvárjuk-e tőlük, hogy szeretetteljesebbek, kegyesebbek, toleránsabbak, kedvesebbek legyenek?

Elvárjuk-e tőlük, hogy nagyobb szeretettel legyenek a családjuk iránt, hogy jobban szeressék a többi embert, hogy többet szolgáljanak a hátrányosabb helyzetűeknek? Elvárjuk-e tőlük, hogy több törődést tanúsítsanak azok iránt, akik más nyelvet beszélnek, vagy akik más bőrszínűek, más kultúrájúak? Elvárjuk-e, hogy mostantól olyan embereket is szívesen fogadjanak a gyülekezetük körében, akik különböznek tőlük? Elvárjuk-e, hogy ne legyenek folyton ingerültek, és ne legyen bennük ítélkező szellem?

Az évek során mindannyian megtanultuk és most már jól értjük, hogy az evangelizáció nem fog magától bekövetkezni. Erről gondoskodik majd az entrópia. Hasonlóképpen fel kell ismernünk, hogy a tanítványság és a lelki fejlődés nem fog csak úgy magától megtörténni, ha nem törekszünk rá tudatosan. Ha a vezetők nem teremtenek tanítványképző kultúrát, akkor kudarcot vallunk az egyház küldetésének teljesítésében. Azzal, hogy elhanyagoljuk a tanítványsági kultúra kialakítását, arról teszünk tanúbizonyságot, hogy titokban mégis a helyes tanok megvallása által kiérdemelhető üdvösségben hiszünk. Nincs azonban olyan bibliai szöveg, amely azt állítaná, hogy az üdvösség a megfelelő alapvető hitelvek megvallásának jutalma volna.

Pál apostol ezt mondja: „Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek” (Fil 2,14-16).

Vegyük például Pál első sorát: Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent. Erre kellene törekednünk a gyülekezeteinkben? Elvárhatjuk-e, hogy ez megvalósuljon? Ha valaki már mondjuk öt éve tagja a helyi gyülekezetünknek, akkor nem kellene fejlődnie az élet ezen területén? Mit jelent Pál ezen tanácsát ihletettnek tekinteni?

Talán alacsonyak az elvárásaink?

A következő az, ami igazán nyugtalanít engem: Nem csak arról van szó, hogy sokan közülünk évek óta nem változnak. Engem az zavar, hogy sokszor senki sem lepődik meg ezen! Nem várjuk el, hogy az emberek változzanak, ha egyszer elfogadták a 28 hitelvet. Senki nem veti fel, hogy hívjunk egy szaktanácsadót valahonnan, vagy hogy rendkívüli bizottsági ülést kellene tartanunk, hogy megvizsgáljuk ezt a furcsa helyzetet, miszerint van valaki, aki évről évre bejön a gyülekezetünkbe, és úgy éli a gyülekezeti életet, ahogyan azt mi előírjuk, és közben nem változik semerre.

De mit tehetek én?

1. Értékeljük ki

Mérd fel, hol tartanak a felelősséged alá tartozó emberek. Vezetőként kérdezd meg magadtól: Milyen embereket nevelünk ki? Semmi sem fog változni, ha tudatosítjuk egyértelműen, hogy probléma van, és nem vesszük észre az ügy sürgősségét. Használhatsz néhány már létező eszközt, vagy fejleszthetsz sajátot (ajánlatos megnézni George Barna honlapját hasznos anyagokért).

2. Vízióalkotás

Tarts prédikációsorozatot „Bibliai felhívás a tanítványságra” címmel. Egy prédikáció egy csepp csupán, ami nem változtat túl sokat. Tervezd úgy az éves prédikációs tervedet, hogy szerves része legyen a tanítványságtevés!
Ne hagyd, hogy az emberek vitatkozzanak veled! Mutasd be a bibliai tanítást olyan lelkesítő módon, hogy az emberek meglássák, micsoda nagy élményt hagynak ki az életükből (Hasznos eszköz lehet: Greg Ogden: Transforming Discipleship, IVP, 2016; Discipleship Essentials: A Guide to Building Your Life in Christ, IVP, 2019).

3. Szervezd meg a vezetői csapatodat

Szervezd meg a vezetői csapatodat azáltal, hogy példát mutatsz a közvetlen környezetednek a tanítványságról. Csak egy kis csoportot mentorálhatsz. Válaszd ki azokat a vezetőket, akikkel újra lehet gondolni dolgokat, és ők tegyék ugyan ezt más vezetőkkel és a gyülekezeti tagokkal (Cordeiro, Wayne. Doing Church as a Team, Regal books, 2009).

4. Vonj be embereket a lelki ajándékaik alapján

A hagyományos gyülekezeti élet vagy kötelesség, vagy bűntudat alapú („Csak időt kell szánnod rá” vagy „Ez a kötelességed.”) Ebben a modellben a „gyülekezet” annak a sok felelősségnek a csúcsára kerül, amivel az embereknek minden héten meg kell küzdeniük. Ez a fajta vezetés nem működik a mai világban. Ehelyett derítsd ki, hogy az emberek mire vannak előhangolva, majd segítsd őket abban, hogy azzá váljanak, amivé lenni akarnak az Isten országa érdekében. Ha sikerül összehangolnod a gyülekezeti tagok képességeit a feladatkörükkel, akkor olyan emberek jönnek létre, akik szeretik azt, amit csinálnak. Pásztorként és vezetőként az a feladatod, hogy kibogozd az emberek életének kuszaságát, hogy álmaik és ajándékaik felszabadulhassanak az Isten országa érdekében. Amikor pedig az emberek a saját adottságaik területén mozognak, akkor maximálissá válik a hatékonyság és minimalizálódik a kiégés esélye (Bugbee, Bruce. What Do You Do Best in the Body of Christ: Unleashing the Power of Your Spiritual Gifts, Relational Style, and Life Passion, Zondervan, 2022).

Ahogy Frank Laubach mondja: „Krisztus egyszerű programja az egész világ megnyerésére az, hogy minden egyes embert, akit megérint, mintha egy mágneshez tenné hasonlóvá a szeretetével, hogy másokat is magához vonzzon”. (The Divine Conspiracy, Dallas Willard. William Collins, 1998).

A kegyelemből fakadó átalakulás

Azért kell a kegyelemből fakadó átalakulásnak az alapértékeink listájának élén állnia, mert egész küldetésünk ettől függ. Ez az egyház célja. Mindannyiunknak tudnunk kell, hogy ha ez nem történik meg, akkor az egésznek semmi értelme. Bár hihetjük, hogy egyházként milyen sikeresek vagyunk, beszámolóinkban szerepelhet sok keresztség, sok érdekes program, fantasztikus intézmények és csodálatos istentiszteletek, sőt, lehet, hogy egész tömegeket vonzunk. Mindezek jó dolgok, de az egyház nem erről szól. Isten arra hívott el téged, hogy építsd a tanítványi kultúrát a saját befolyási körödben. Akkor vagyunk #EngagedinMission(dolgosak a misszióban), amikor életre szóló tanítványokat nevelünk minden korosztályból. 2023-ban pedig, amikor koncentrálunk, hogy mit akar Krisztus tenni Európáért, mindannyian becsatlakozhatunk ebbe, és mindenkire szükség van!

„A tanítványság abban mutatkozik meg, hogy életünkben egyre inkább két dolog kerül előtérbe: a kegyelem (az életünkben megjelenő cselekvő Isten) és az ismeret (az Istennel való interaktív kapcsolatunk). Nem az a lényeg, hogyan viselkedsz, hanem az, hogy azon az úton jársz-e, amely során folyamatosan átformálódsz egy másfajta emberré belülről és alaposan – olyan emberré, akiben Jézus jelleme rajzolódik ki.” (Thelma Hall. Too Deep for words, Rediscovering Lectio Divina, Pauline Press, 1988)

Cikk forrása: https://ted.adventist.org/news/building-a-culture-of-discipleship