Az adventista kommunikátorok ismét összefognak egy új nemzetközi multimédiás projektben

Egy év kemény munka és együttműködés után a GAiN Europe vezetői kiadták legújabb multimédiás programjukat, a „Happiness”-t. A Happiness – azaz „Boldogság” – a GAiN Europe ötödik ilyen projektje, a Hetednapi Adventista Egyház Transzeurópai (TED) és Intereurópai (EUD) Divízióinak, valamint a Hope Media Europe együttműködésének eredménye. Az Észak-, Dél- és Közép-amerikai Divíziók különleges hozzájárulásai teszik ezt a munkát az eddigi legnagyobbá.
„A projektet, amelyet a Generál Konferencia és több divízió elkötelezettsége is támogat, egy nemzetközi alkotókból álló csapat koordinálja… gyakorlatilag minden kontinensről [támogatnak minket]” – mondta Adrian Duré, az európai projekt koordinátora és a Hope Media Europe producere.

Az ötödik GAiN kollaboratív médiaprojekt

A „Boldogság” az ötödik ilyen közös projekt. Ezeknek az a célja, hogy megosszák az evangéliumot számos európai néppel és kultúrával, ahol az uralkodó világnézet miatt az emberek nem érzik, hogy szükségük lenne Istenre. Minden téma arra törekszik, hogy kezdeti betekintést nyújtson egy-egy bibliai tanításba, és ezáltal kapcsolatot teremtsen olyanokkal, akik nem ismerik Krisztust.

A sorozat 2016-ban kezdődött a „Nyugalom” kérdését vizsgálva, majd 2017-ben az „Ez az én küldetésem” következett. Ez utóbbi a keresztény hit középpontjában álló egyik értéket emelte ki: „nincs jobb, mint másokért élni.”
A 2018-as projekt során az „Apák” álltak a középpontban. A cél egy konkrét, pozitív és célzott anyag megalkotása volt a családok részére, amely bemutatja az apák családokban betöltött fontos szerepét. Rávilágított arra a különleges kiváltságra és folyamatra, amelyet az apaság felelősségének vállalása jelent, és amit a modern európai társadalomnak nehezére esik elismerni.

A „Bizonytalanság” című 2019-es projekt elindítása közvetlenül a COVID-19 világjárványt előzte meg. Hosszú távon tekintve a Sunday Times újságírója, John Glancy idézetének kontextusában – Európa „viharos híreinek hat éve” alatt -folyt le, a 2016-os Brexit politikai drámájától kezdve a ma is tartó ukrajnai háborúig. A projekt mellé kiadott könyv címe „The End of Uncertainty, Returning From Exile” (A bizonytalanság vége, visszatérés a száműzetésből) volt, amely világos keresztény perspektívából mutatta be, miként fordul a hit a bizonytalanság korában a túlélésből a fejlődés felé.
És most, 2023-ban megérkezett a „Boldogság” projekt a „700 év boldogság” című doku-sorozat első epizódjával, február 3-ai – pénteki – premierrel.

Mit tartalmaz a projekt?

  1. Egy könyv: a világ különböző tájairól származó történetmesélők a boldogság témáját vizsgálják személyes és egzisztenciális szemszögből.
  2. Egy dokumentumfilm: A „Masters of Joy” (Az öröm mesterei) című film különböző országokban – Bolívia, Egyesült Államok, Izland – élő gyerekekről szól, akik megosztják a nézőkkel, hogy mi teszi őket boldoggá.
  3. Egy dokumentumfilm-sorozat: A „700 Years of Happiness” – 700 év boldogság – hét különböző országból származó százéves ember életét vizsgálja, hogy megtudjuk, mitől boldogok, és mi segít nekik élvezni az életet.
  4. Egy közösségi média sorozat: A közösségi médiára szánt, nyolc klipből álló sorozat a boldogmondásokról és azok boldogságunkban betöltött szerepéről szól.
  5. Egy rövidfilm: „Those Were the Good Days” (Azok voltak a szép idők): az Észak-Amerikai Divízió és a Pacific Union College közös gyártású narratív rövidfilmje, amely a boldogságot egy apa-lánya kapcsolaton keresztül vizsgálja.

Ki használhatja az anyagot?

Ezek a források ingyenesen elérhetőek a GAiN Europe hálózaton keresztül. Az egyházi médiaszervezetek, szolgálatok, a Reménység tévécsatornák és adventista rádióállomások világszerte egyaránt használhatják őket. A tartalom jelenleg angol nyelven érhető el, de könnyen adaptálható/lefordítható számos egyéb nyelvre és kultúrára.
David Neal, a TED kommunikációs és médiaigazgatója a „Boldogság” elindítása kapcsán elismerte az idei projekt jelentőségét. „Tekintettel arra a bizonytalanságra, amivel Európának szembe kell néznie, és kapcsolódva előző projektünkhöz, amely a nézőket és olvasókat a bizonytalanságtól a Krisztusban való reménységhez vezette, helyénvalónak tűnik, hogy sorozatunk következő témájában az igazi boldogság jelentéséről gondolkodjunk. A folytatásban Neal kiemelte, hogy a »Boldogság« projekt ismét bizonyítja: »mit együtt elérhetünk, az sokkal több, mint amire egyedül képesek vagyunk«”

A boldogságról

„A boldogság nem feltétlenül olyasmi, ami születésünktől fogva megvan bennünk, hanem valami, amit tanulnunk kell” – mondta Adrian Duré az idei multimédiaprojekthez választott témával kapcsolatban. A filmek és a könyv célja, hogy „motiválja és inspirálja a közönséget és az olvasókat”, hogy felismerjék: „a boldogság nem egy cél, hanem az út, amelyet minden nap bejárunk” – folytatta Duré. „A boldogság minden nap megtalálható körülöttünk, még az egyszerű dolgokban is. Elérhető közelségben van”. Ugyanakkor „fontos, hogy elfogadjuk a valóságunkat és azt, akik vagyunk” – zárta Duré, aki izgatottan várja, hogy multimédiás projektük révén a nézők mélyebben elmerülhessenek ebben a fontos és időszerű témában.

„A GAiN Europe csapataként azért imádkozunk, hogy ezek az ingyenes anyagok gondolkodást és párbeszédet indítsanak helyi közösségeinkben és azon túl is. Reméljük, hogy ugródeszkaként szolgálnak majd a boldogságunk és ellenállóképességünk megőrzéséről, valamint Reményünk megosztásáról szóló beszélgetésekben” – mondta Vanesa Pizzuto, a TED kommunikációs és média társigazgatója.

A történet azonban itt nem ér véget. Már megkezdődött a közös munka a következő hálózati projekten, amelynek középpontjában a „Az élet értelme és célja” áll. Hamarosan jelentkezünk!

A cikk forrása: https://ted.adventist.org/news/happiness-is-here