Új esély – Albertirsán

Szép számú érdeklődő néző előtt vetítésre került az Új esély c. keresztény mozifilm 2016. október 22-én este a Móra Ferenc Kulturális Központban. Az eseményt plakátokon, szórólapokon hirdettük – elsőként, de nem utolsósorban a városnapon, majd pedig az időpont közeledtével újságban is, valamint ismerőseinket, szomszédainkat személyesen meghívással kerestük meg.

Gyülekezetünk nagy várakozással készült ez alkalomra. Istennek hála, sokan eljöttek megnézni a filmet, mely nagy tetszést aratott!

Árvai Tamás lelkész köszöntötte a jelenlévőket, elmondta, hogy a rendező, Czeily Tibor is eljött, és a vetítés után kérdéseket tehetünk fel neki a filmmel kapcsolatban.

A filmben láthattuk, hogy egy szépen induló történetben is mennyi baj, szenvedés jelenik meg, de a vetítés folyamán mi is megállapíthattuk a főszereplőkkel együtt, hogy Isten jó megoldáshoz tudja vezetni azokat, akik hozzá fordulnak segítségért. Meg tud vigasztalni, tanácsol Igéjén keresztül, a bibliai történetekből pedig akár egy munkahelyi konfliktus megoldásához is meríthetünk segítséget.

A filmvetítés után a kérdések és válaszok kapcsán sok érdekes dolgot hallhattunk, a szereplőkről és arról is, hogy Isten segítségével hogyan adattak meg a szükséges dolgok, valamint a rendező új terveiről. Ezenkívül lehetőség nyílt a rendezővel való személyes beszélgetésre is.

A filmvetítés után a hamarosan kezdődő, az Újszövetség néhány könyvét bemutató előadások meghívóját adtuk át.

Köszönjük Istennek, hogy olyan szép létszámmal összejöttünk erre a vetítésre, legyen segítségünkre, hogy ne feledjük a film mondanivalóját, és engedjük, hogy a mi életünket is Ő vezesse!

K. Lné