A Budapest Újbudai Gyülekezet látogatása Terézvárosban

Az egyházi élet rendszeressége miatt az év nagy részében általában ki-ki a saját gyülekezetébe jár, ott végzi a szolgálatát, ami nagyon fontos és lényeges. Ugyanakkor jól esik alkalmanként meglátogatni más gyülekezeteket, testvéreket is, élvezni a nagyobb közösséget. Budapesten számos gyülekezet viszonylag közel van egymáshoz, persze mindegyiknek megvan a sajátos arculata, jellegzetessége. A Terézvárosi Gyülekezet találkozásra hívta meg az Újbudai Gyülekezetet, közös szombati ünneplésre, mert ugyan szinte csak a Duna választ el minket, mégis ritkán adódik lehetőség a két gyülekezet számára egy ilyen együtt töltött napra. Az alkalmat már hosszú ideje terveztük, míg elérkezett 2016. október 15-e, a látogatás napja.

Vendég testvéreink gazdag programmal készültek. Simon Zsolt, az Újbudai Gyülekezet lelkésze szolgált Isten Igéjéből délelőtt és délután is. Nagy örömmel hallgatta a népes gyülekezet vendég testvéreink kórusszolgálatait, ifjúsági kórusát, költeményeit és zeneszolgálatait, amelyek között szerepelt a pánsíp és a zongora is. Még egyszer köszönjük az igazán színvonalas, lelkileg felüdítő programot!

A déli-délutáni időben a Terézvárosi Gyülekezet tagsága hívta meg finom ebédre az egybegyűlteket, amikor is mintha a kenyérszaporítás csodájából is ízelítőt kaphattunk volna. A Terézvárosi Gyülekezet tagjai közül igen sokan hoztak ételeket, süteményeket, amit ismét köszönünk. A népes Tábea Osztály pedig a gyerekek részvételével mindent megtett azért, hogy minél hamarabb élvezhessük a finomságokat. A tervezettnél is többen vettünk részt a közös étkezésen, miközben kellemes hangulatban felelevenítettük gyülekezeti és egyéni életünk történeteit, tapasztalatait. Jó volt találkozni, együtt lenni! Az élményre talán a legmegfelelőbb szavakat Dávidtól, a zsoltárostól kölcsönözhetjük: „Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak” (Zsolt 133:1)!

ZTK

[av_gallery ids=’2085,2084,2083,2082,2081,2080,2079,2078′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]