Bibliai régészet Albertirsán (2019. szeptember 22.)

Gyerekkoromban sokat nézegettem olyan könyveket, ahol régi kardokat, páncélokat, pénzeket vagy egyéb használati tárgyakat ábrázoltak, és azon ábrándoztam, bárcsak kivehetném őket a könyvből, és megfoghatnám, megtapinthatnám őket. Ez a vágyam teljesült szeptember 22-én vasárnap, amikor Jézus korabeli tárgyakat (illetve azok másolatát) ástunk el az Albertirsai Gyülekezet udvarában. A gyerekeknek fémdetektor segítségével kellett megtalálniuk, majd régészszerszámokkal kiásniuk a leleteket.

Az első állomásnál báránycsontokat, aranyrögöket, mirha- és tömjénszelencét, illetve egy félelmetes kardot találtak a gyerekek. Egy Máté evangéliuma töredék segítségével – amely szintén a föld alatt lapult – kiderítettük, hogy Jézus születésének a helyét tártuk föl.

A második állomáson egy esküvő kellékei kerültek napvilágra (evőeszközök, edények, tálak, szőlőmagok, hangszerek). Az egyik kancsóban talált papirusz segítségével ráébredtünk, a kánai menyegző helyszínén állunk.

A következő állomáson sokat kellett ásni, mert a hatalmas koporsó – benne egy római centurio teljes harci díszben – nehezen adta meg magát. A halott mellett talált pénzérme, illetve a kezében szorongatott papirusz elárulta, hogy annak a századosnak a sírját tártuk föl, aki Jézushoz fordult beteg szolgája meggyógyítása érdekében.

A negyedik állomáson rengeteg ókori pénzérme került elő. Sőt az egykori tulajdonos koponyája is felszínre került, amiről – kis méretű lévén – rögtön kiderült, hogy egy alacsony emberé lehetett. Ismét egy papirusz igazított el bennünket, amiből kiderült, Zákeus házát találtuk meg.

Az utolsó állomáson vasszögeket, dobókockákat, egy római dárdát, töviskoszorút, illetve egy furcsa, háromnyelvű táblát találtunk. Jézus halálának a helyszínét tártuk föl.

Ezek után a gyerekek kipróbálhatták az ókori fazekas mesterséget, illetve a gyülekezeti teremben megtekinthették az Adeia kiállítás tárlatát. Mintegy 25-30 gyerek vett részt az egész napos programon. Reméljük, hogy az ókor világán keresztül kicsit Jézus élete is közelebb került az apró régészek szívéhez.

Árvai Tamás

[av_gallery ids=’4519,4518,4517,4516,4515,4514,4513,4512,4511,4510′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]