Szeretem a gyülekezetemet, szeretem az egyházamat!

Itt a szeptember, az iskolakezdés és a „normális” kerékvágásba zökkenés ideje. A család tagjai reggel a szélrózsa minden irányába szélednek, hogy este (jó esetben) körbe ülhessék az asztalt.

Ezzel egyidőben gyülekezetinkben is beindul az élet. Mindenki hazaérkezett a nyaralásból, megtelnek a sorok emberekkel, akik keresik Isten jelenlétét.

Pál apostol az ismert okok miatt (menekülnie kellett) nem tud csatlakozni a szeretett gyülekezethez, de leírja gondolatit a testvérekkel való kapcsolatáról:

„Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvéreim, amint méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedett a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik az egymás iránti szeretet. Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, állhatatosságotokkal és hitetekkel, minden üldöztetésetek és szorongattatásotok között, amelyet elviseltek.” – írja Pál apostol a thesszalonikai gyülekezet tagjainak a második, hozzájuk intézett levele első fejezetének harmadik és negyedik versében.

Ezt olvasva szívesen lennél a thesszalonikai gyülekezet tagja? Jó volna egy szeretetteljes, megtartó és gyógyító közösséghez tartozni? Egy olyan testvéri közösséghez, ahol rendszeresek a lelkesítő missziós események és egyáltalán, minden olyan idilli.

Ha a fenti igeszakasz alapján szeretnénk meghatározni a közösség életének minőségét, akkor azt mondhatnánk, hogy Thesszalonikában olyan hívők életek, akiket hatalmas hit és egymás iránti szeretet jellemzett. Olyan erőteljesen volt jelen soraik között a testvériség, hogy az apostol egyenesen büszkélkedett is velük az egyházban.

El tudom képzelni, hogy azt mondod magadban: ah, régen minden jobb volt. A gyülekezet tagjai őszinte érdeklődést mutattak egymás iránt, az istentiszteletek tökéletesek voltak, az apostolok is kiváló munkát végeztek.

Az igazság azonban az, hogy a thesszalonikai gyülekezet nem különbözött a mai gyülekezeteinktől abban a tekintetben, hogy ugyan törekvő, de esendő, megváltásra szoruló emberek alkották.

Az első levélből (1Thessz 4,3-6) jól tudjuk, hogy a thesszalonikai gyülekezetnek is megvoltak a maga küzdelmei. A sok jó tulajdonság mellett súlyos, a gyülekezeti életet alapjaiban megrontó, bizalmatlanságot generáló gyengeségek is jellemezték a közösséget. Ezek miatt feddődik, előbbiek miatt pedig büszkélkedik Pál, aki szinte minden általa alapított gyülekezetnek megírt hasonló üzeneteket, de nem kritizálta, nem tagadta meg őket (pl. 1Kor 11,1-2).

Hogy is van ez?
A gyülekezet nem jó vagy rossz, hanem olyan, mint te meg én, esendő. Erről beszél a Biblia. Nem tökéletes, hanem szent emberek közössége, ami nagy különbség (Acs 26,10; Rm 1,7; 2Kor 1,1). Egyszerre vannak jelen benne lelkesítő és elbátortalanító vonások, de így is Istené. „Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola és Szószthenész, a testvér, Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek mindazokkal együtt, akik bármely helyen segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, aki az ő Uruk és a miénk is.” 1Kor 1,1-2

Emberek közössége vagyunk, akik elhatározták, hogy együtt mennek az üdvösség útján. S az úton bizony néha elesünk, de mindig van valaki, aki felsegít, hiszen tudjuk, holnap talán nekünk kell a segítség. Milyen kifejező képet használ ennek megértésére a Szentírás, amikor Krisztus egységes testeként utal az egyház közösségére!

Úgy mondanám, a gyülekezet nem az épület, nem a vezetés, nem a szervezet. A gyülekezet te vagy. Mindegy, hogy milyen szolgálatod van benne, hogy lelkészként, presbiterként, diakónusként, vagy tisztség nélkül, vagy jelen. A lényeg, hogy szeresd akkor is, ha éppen nem tudsz kivenni belőle, hanem energiát, időt, pénzt kell beletenni. S ha nem tudod szeretni, akkor lényegében magaddal kerülsz ellentmondásba, magadat nem szereted. A gyülekezet a tiéd, rólad szól, te vagy. (1Kor 14. fejezet)

A nyári olimpián sok-sok magyar sportoló állhatott a dobogó valamelyik fokára csillogó éremmel a nyakában. Az ünneplés perceiben egyikük sem beszélt az azt megelőző négy év kemény munkájáról, csak egyszerűen átadták magukat az ünneplésnek, hiszen célba értek. A hajnali felkelésről, a napi sok órás kemény edzésekbe csak a későbbi interjúk során avattak be minket.

Krisztus előttünk megy az úton és kizökkent a régi kerékvágásból. Győzelmével szabaddá tett a kishitűségtől, többre vagyunk elhívva! Az ő győzelme a mi győzelmünk és egyszer-egyszer engedi, hogy a részesüljünk a küzdelmeiből is. Itt az ideje tehát úgy gondolni magunkra és gyülekezeteinkre, amiért érdemes küzdeni.

Ezért és csakis ezért tartozhat a thesszalonikai és valamennyi dunamelléki gyülekezet a győztesek közé esendőségének ténye mellett is. Hiszem, hogy ha ezt megértjük, az vonzani fog másokat és szívesen csatlakoznak majd egyházunkhoz.

Krisztus így tekint a gyülekezetedre, te tudod-e szeretni azt?

Kalocsai Tamás
DET elnök