Solti imaház avató ünnepség

A Hetednapi Adventista egyháznak idén 25. éve van gyülekezeti háza Solton, a városközponthoz közel egy zöldövezeti részen. A tagság sok örömet, de nagy kihívásokat is megélt ezalatt az időszak alatt. A Covid tragédiái itt is feketére festették az eget, ami szinte végsőkig megpróbálta e kicsiny nyáj hitét. De Isten szeretete erősebb mindennél.

A tagok heti kétszer – háromszor összejöttek imaórákra. Tanulmányozták Isten igéjét, ami alkalomról alkalomra jobban és jobban megerősítette a hitüket, reménységüket a teremtő, megváltó Istenünkben. Több bibliai könyv közös kiolvasása, a remény, hogy Jézus nem ejt hibát, a feltámadás és az örök élet vigasztalása, a közös reménység erősítése, egymás gyámolítása lépésről – lépésre letörli a könnyeket és begyógyítja a sebhedt lelkeket.

Két év alatt sok szó esett az Úr eljövetelének a reményéről és arról is, hogy ezt az időszakot meg fogja előzni egy lelki megújulás. A ráhagyatkozás és szeretet gyakorlati megélésének gyümölcse pedig a létszám bővülése lesz.

Ennek hátterén 2023-ban eljutott e kis közösség arra a pontra, hogy szeretne előre haladni és az imádság házát megújítani. A kevéske kis tartalékunkat a Terület kiegészítette és elkezdődtek a munkák, amire sok segítséget kaptunk barátainktól is, a közeli és távoli gyülekezetekből.

Végig imánk tárgya volt, hogy az Isten a házzal együtt a lelkünket is újítsa, erősítse meg, mert mit érnek a szép falak, ha belül üresség és hidegség van.

Végül eljött a nap, 2024. február tizedike, az ünnepség napja.

Közel ötvenen voltunk. Kalocsai Tamás testvérünk szólta Isten igéjét és bátorított, hogy még ha a pusztán keresztül is vezet az utunk nem vagyunk magunk, és a célunk megvalósulása után újabb célokat tűzzünk ki, fejlődve a menny felé haladva.

A kórus, a zenei, a prózai szolgálatok áldásával, a szeretetvendégséggel, testvéri beszélgetésekkel, hálával és gyermekzsivajjal töltve meg ezt a házat… előrevetítve egy reményteli jövőnek a vízióját…

„A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt.” (Ésa 60,22)

JU. JA.