Reformációs séta Kiskőrösön

Kicsit kívülállóként írhatom meg, hogyan zajlott a reformációs séta Kiskőrösön. A nagy napot rengeteg előkészület – területfoglalási engedély, szereposztás, próba, szállítási feladatok – előzte meg.

Pünkösd vasárnapján egyesek már hajnalban útnak indultak, hogy a kellékeket, sátrakat a helyszínre szállítsák. A többség nyolc órakor gyülekezett, hogy Kiskőrös főterén, a Petőfi szülőháza előtti részen felállítsák a kilenc sátrat, a padokat, a gyerekek játszóterét. A 3., 4. sátor felállításakor már egészen profi volt a csapat. A térköves területet sátrak és egyéb kellékek lepték el. Nem kis kihívás az összeállítás, ezért aztán már szinte delet harangoztak, mire készen lett a tér. A helyi gyülekezet finom bablevessel és malomkerék méretű pizzákkal kedveskedett a munkában részt vevőknek. Ebéd után gyors beöltözés és egy utolsó  próba következett, és már jöttek is a vendégek – nem várva meg a „hivatalos” kezdési időpontot.

És ettől kezdve csak jöttek és jöttek, és jöttek… A tömegben ott volt az evangélikus esperes úr, a református lelkész és még sokan mások. A látogatók a 18 órai befejezést sem vették túl komolyan. Még fél hétkor is jött csoport. A helyi TV is felvételeket készített a nem mindennapos eseményről. Némely látogató megkérdezte: Honnan jöttek? Nem volt könnyű a válasz, hogy valaki ki ne maradjon. A felelet valahogy így hangzott: Cegléd, Baja, Kecskemét, Kiskunhalas, Soltvadkert, Dunaújváros, Kiskőrös… és egyéb helyekről.

A kiskőrösi gyülekezet bátorságát és szervezőkészségét dicséri, hogy kis létszámuk ellenére vállalták, hogy a város főtere a reformáció ünnepének színterévé váljon.

Gyürüs István

[av_gallery ids=’2806,2805,2804,2803,2802,2801,2800,2799,2798,2797,2796,2795,2794,2793,2792,2791,2790,2789,2788,2787,2786,2785,2784,2783,2782,2781,2780,2779,2778′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’deactivate_avia_lazyload’]