Odafenn első helyen jegyzett szolgálatok, ha itt lenn az utolsó is a sorban

Egyházunk Nágocson bántalmazott anyák és gyermekek részére 20 férőhelyen, valamint öt lakásban átmeneti otthont működtet. Egyik anyukánk (nevezzük Andinak), 2021. május elsejével ki tudott költözni otthonunkból. Gyermekei 10, illetve 12 évesek. Itt a faluban vásároltak ingatlant. Három évet spórolt az édesanya. Így kaphatott banki hitelt a hétmilliós, kétszobás kis fészekhez.

Május 17., délután 5 óra. Stábgyűlésünket igeolvasással és imádsággal kezdjük. Jézus keresztségéről olvastunk, és arról az alázatról, amikor Isten Fia Keresztelő Jánoshoz érkezett alámerítkezni. A bűntelen Isten alázkodott meg a keresztségig, hogy bemutassa: Komolyan gondolom bűneid átvállalását. János is érezte, hogy Jézusnak kellene felette állni, elsőnek lenni a sorban, de Jézus ezt nem engedte.

Munkatársi értekezletünk elején külön kértem az egyik kollégát, hogy Andiért és gyermekeiért is imádkozzon. Andi a napokban több nehézséggel is szembesült. Pár nappal a kiköltözés után lelkileg veszélyben láttuk őt és gyermekeit. Megzuhant. E nap délutánján fél öt tájban két kollégámmal fel is mentünk hozzá meglátogatni, de nem engedett be. Hogy jobban el tudjuk képzelni, olyan érzésünk volt, mint amikor egy repülő sok teherrel készül felemelkedni, de valami miatt nem igazán emelkedik a gép. Ráadásul az okát sem tudjuk. Mi lesz most?

Esteledik. Fél hét után valamivel szünetet tartunk. Udvarunkról a Nágocsi Önkéntes Tűzoltók négyen menetfelszerelésben vonulnak. (Szerényen jegyzem meg, hogy halk szavú csendesen szolgáló testvéreink a gyülekezetben.) Ez félelmetes. Hová, miért indulnak? De mivel feladataink voltak, visszatérünk otthonunk működésének tervezéséhez, napi teendőinkhez. Biztosan valami baleset történt. Menteni kell. Ezt vállalták.

Fél nyolckor ismét próbálunk telefonálni Andinak, de nem veszi fel a telefont. Próbálom hívni a vendégét, akit pici gyermekével pár napra magához fogadott. Végre, ő felvette. Pár szó után mondta, hogy baj van. Nagy baj van. Ég Andi háza. Elsőre el sem hittük. De éreztük, hogy igaz lehet a hír. Testvéreink oltják a tüzet. Ha ők nincsenek, és a riasztás után a városi hivatásos tűzoltók érkeznek majd, akkor a ház teljesen leég, így csak a tető semmisült meg. A hivatalos hírekben ők az utolsók, akiknek a munkáját méltatják, pedig ők voltak ott elsőnek és rajtuk múlott, hogy nem semmisült meg teljesen egy álom, az önálló kis családi házikó. A jó Isten tudja, hogy akiket itt a sor vége felé sorolnak, attól ők még nem oda tartoznak.

https://www.sonline.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/felrobbant-egy-gazpalack-a-nagocsi-haztuben-4122178

Hol fog aludni Andi? Mi lesz a gyermekeivel, értékeivel? Vajon üres-e még az a szoba, ahonnan kiköltözött? Hiszen nagyon sok jelentkező van egy üres szobára otthonunkban? 18-ára egyeztettük le az új családdal a felvételt. 17-e, este nyolc óra van. A polgármester Úr megérkezik Andival, gyermekeivel és a kutyussal. Andi teljesen összeomolva. Három kollégám elkezdte a lelki segítségnyújtást. Ő még nem tudja, hogy éppen ma este még üres a szobája. És vajon mi mit fogunk gondolni róla? Fogunk-e neki segíteni?

Befejeztük a stábgyűlést, majd néhányan elmentünk Andi házához. Már egy km-ről láttuk a kék villódzást. Tehát igaz a hír. Odaérve már csak gőzölgés, és önkéntes barátaim, testvéreim fáradtan és elkötelezetten pakoltak össze. Megtették a tőlük telhetőt. Ez úton, itt is köszönöm nekik.

Andi megértette, hogy életében újabb változásokra van szükség. Kapott egy újabb esélyt. Hisszük, hogy megtanulta, kik a barátai, és kiktől kell távol tartania magát. Hisszük, hogy tanulja, soha ne bízzon magában. Olyan utakat válasszon, ahol a jó Isten is mellette állhat.

Május 19., este hat óra. Elküldtük a biztosító felé a kárbejelentést, majd megkérdeztem tőle, hogy elfogad-e egy imádságot az ügymenetért, a kárrendezésért. Örömmel és vágyakozva mondott igent. Ha tehetitek, csatlakozzatok hozzánk imádságban érte is szót emelve Gondviselőnkhöz. Szüksége van rá.

A képen egy kis csapat, akik segítettek a kukoricaföldről a cseréptörmeléket lehordani.

A többiek már hazamentek.

Hiszek a szolgálat misszióban.

Néha egy önzetlen jócselekedet többet ér, mint száz idézet.

Testvéri szeretettel:

Bánhidi Tibor
Hetednapi Adventista Egyház
Reménység Családok Átmeneti Otthona vezetője