Igei üzenet – 2021. 05. 21.

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. Törekedjetek a szeretetre.” (1Kor. 13)

Úgy gondolom, hogy az igeszolgálatok többségének megvan a maga “előtörténete” a szolgálatot végző életében. Ennek a néhány gondolatnak is. Mégpedig talán az a tapasztalatom, hogy a naptáramban nagyon közel kerültek egymáshoz az örömteli, boldog és ugyanakkor szomorú és sok esetben tragikus időszakok. Egyszerre örültem a találkozás lehetőségének a gyülekezettel, amikor megnyíltak közösségünk épületének ajtajai a hosszú karantén-időszak után, és a közös szolgálat lehetőségének.

Ugyanakkor a ma is veszélyt jelentő járványhelyzet miatt többen úgy döntöttek, hogy még otthonról kísérik figyelemmel alkalmainkat, tehát nem teljes még a közösségünk, és sokakat elvesztettünk a félév során. Sokan vannak, akik gyászolnak közöttünk.

Egyszerre szeretnénk együtt ünnepelni és örülni, és közben az elmúlt hónapok eseményeit – amelyek sok tekintetben szinte felfoghatatlanok még mindig a számunkra, hiszen soha nem tapasztaltunk még hasonlót sem életünk során – valamilyen módon értelmezni és „átragyogni” kedvesen, őszintén, hittel és szeretettel szombatról-szombatra. Valami elkezdődött reményeink szerint, de amit „magunk mögött hagytunk” valójában mindenestől jelen van.

Ahogy egy levélrészletben olvastam: „Tudod, az élet múlékonysága és töredezettsége, rész szerint való valósága miatt rám tör vakami nyomasztó fájdalom. Ilyenkor azt kérdezem: mi marad? Mi marad, amikor azzal a ténnyel szembesülök, hogy olyan sok embertől, váradalomtól és mindattól, amit túléltünk búcsúznunk kell?”

Valóban, mi marad meg? Azt látjuk, tapasztaltuk, hogy mi minden nem marad meg. De mi marad? Egyik tanárom így fogalmazott egy órán: „Alapvetően tisztában vagyunk azzal, hogy egyedül a szeretet teszi az életet s az emlékezést szeretetre méltóvá és élni érdemessé.”

Egyedül a szeretet… Igen, a szeretet válsága nem a halál révén következik be. Bekövetkezik, amikor szeretetlenné válunk, amikor elveszítjük bizalmunkat és hitünket, reményünket életutunk során. Ezt a szeretetet nem természetes adottságainkhoz és erőnkhöz, akaraterőnkhöz köti a Szentírás.  Pál arra a végső erőforrásra utal, amely mindörökké megmarad. Igen, a legmagasabb rendű keresztény tapasztalat, ami a legvégső érték: a SZERETET.

Mi teszi nyilvánvalóvá, hogy valaki valóban elfogadta a megváltást, azaz szeretve és felszabadítva él? Pontosan a Szentlélek munkája, hogy meglátja és továbbadja ezt a szeretetet.

Ez az isteni szeretet általunk akar emberi szeretetté és napi tapasztalattá válni. Így működik és így lesz igazzá az, amit az ige mond: „a szeretet megmarad!”

Dr. Szabó János
evangelizációs osztályvezető, TB tag, lelkész