Az elmúlt héten újra nagyon sok információ ért el mindannyiunkat a háborúról. Ezek között voltak különböző hírforrásból jövő információk, voltak ismerősök által mondottak, és talán voltak személyes információk is közte. A hírek néha reménykedők, de többnyire veszélyekről, tragédiákról adnak hírt. A személyes beszélgetések is nyomasztóak, látni a menekülőket, akiknek az élete felfordult, és minden segítség közepette szomorúak és megterheltek. Ott vannak a történelmi és politikai kérdések, a hadászati kérdések: lehet pro és kontra érveket felsorakoztatni, egyik vagy másik értelmezést támogatni vagy elvetni, vagy épp jót vitatkozni. Vajon a segítés, a félelem, a remény, a könny és a hála közepette mennyire veszünk el a politika és a háború világában? Képesek vagyunk túl látni a világon, ami körül vesz bennünket?

Jézus a nagy történelmi idők kapcsán ezt mondta: „Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Luk 21,28) A megváltásunk utolsó felvonása – Jézus eljövetele – közel van! Hogyan hat rád ez a kijelentés? Segít megtalálni a mindennapok bonyolultságában azt, amiért érdemes élni és szolgálni? Túl tudunk látni az emberin? Látjuk Jézust, aki meg akar menteni, és aki azt akarja, hogy mások megmentésében a társai legyünk? Ne feledkezzünk meg, hogy a hit, remény és szeretet szolgálatában állunk, és ez az, amiért minden mást végzünk. Ezért segítünk, ezért adunk reményt, és ezért hirdetjük Isten Igéjét. Merjük meglátni a földin túl a mennyeit, hogy ez adjon erőt a szolgálatunkban!

Nézz fel az égre! Emeld fel a szemed, és adjon erőt és boldogságot, hogy Jézus jön!

Csizmadia Róbert
DET elnök