„Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.” (Luk 21,28)

Lukács evangéliumában a 21. fejezet felel meg Máté evangéliuma 24. fejezetének, így az „ezek” utalás a korábbi versekben itt is felsorolt idők jeleire vonatkozik. Azokra a jelekre, amelyeket jól ismerünk, és – ha körülnézünk – akkor látjuk is, hogy egymásra halmozódva mind sűrűbben vesznek körül bennünket: olyan háború, ráadásul a közvetlen szomszédunkban, amilyen méretű talán a világháború óta nem volt, ráadásul a megoldás kilátása nélkül. Járvány, éghajlatváltozás, mezőgazdasági és gazdasági nehézségek, infláció, energiaválság stb., amelyek bizony többek puszta híradásnál, mert már a saját életünkben is éreztetik a hatásukat, ráadásul fenyegető jövőképet is vetítenek előre, a helyzet további súlyosbodását ígérve.

Felmerül a kérdés, hogy vajon előny-e a számunkra a próféciák ismerete, és ennek köszönhetően az, hogy előre tudhatjuk, merre halad a világunk, merre alakul a sorsa: tudniillik, hogy várhatóan egyre súlyosabb lesz, és egyre közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos „nagy nyomorúsághoz”, amelyet régóta várunk, méghozzá éppen a nagy nyugati jólét után, amit eddig a világnak ezen a táján megélhettünk, és amivel eddig sokszor még elégedetlenek is voltunk?

Vajon könnyebb-e a számunkra a jövő prófétikus ismeretében megélni a mindennapokban azt a fenyegetettséget, amit a jelen körülmények és a kilátások jelentenek az egész társadalomra nézve? Vagy csak annyi az előnyünk, hogy míg a próféciákat nem ismerő felebarátaink még reménykednek valamiféle megoldásban, kilábalásban, a dolgok ismét jóra fordulásában, addig mi, akik joggal gondolhatjuk, hogy ha lesz is ilyen, tudjuk, hogy az csak átmeneti lesz, és az igazi trend a lejtmenet? Röviden: a próféciák ismerete annyiban jelent előnyt, hogy előbb, már a „kanyar” előtt kezdhetünk aggódni, míg a többiek csak akkor fognak igazán, ha már „befordultunk”? Erre való lenne a prófécia, erre szánta volna Isten, ez lenne a helyes megértése és megélése az így nyert ismereteknek?

Aligha! A fenti ige szerint a baljós jelek láttán – ahelyett, hogy átadnánk magunkat az aggodalmaskodásnak és csüggedésnek – okunk van felemelni a fejünket, és az ige ezt ráadásul meg is indokolja (ennyiben mond többet, mint Máté, és ezért is választottam inkább ezt):

Mert a jelek ugyan valóban a világ alkonyát jelentik, de egyúttal az igazi megoldás elérkezését is, amiben tényleg van ok reménykedni, ami fölött tényleg van okunk örvendezni, és ami a váltságot és célba érést hozza el mindnyájunknak, a megmenekedést ebből a világból, a bűn és a halál világából.

Az egészséges reakció a feltekintés, és nem a csüggedés egy egészséges hitű ember részéről.

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy úgy éljük-e meg a híradásokat, az akár naponta megtapasztalt gazdasági nehézségeket, ahogyan Jézus arra a fenti igében felhív mindannyiunkat, vagy az emberi kerekedik felül bennünk? Mit kell tennünk ahhoz, hogy a mi életünkben is az legyen a természetes megélés és reakció, ami szerinte az egyedül elfogadható, kívánatos és nagyon is indokolt?

Áldott szombatot!

Stramszki István
egyházterületi kincstárnok

About Post Author