Közösség a kihívásban – Albertirsa

A Mozgó Lelki és Egészségközpont, 2022. augusztus 20-án Aszódra volt hivatalos, a város rendezvényeire immár 2. alkalommal. Az Isaszegi gyülekezet nagy lelkesedéssel és erőkifejtéssel állt a meghívásunk mögé.

Az események viszont másképpen alakultak, mint azt terveztük. A régóta várt eső, ami nagy áldás volt a földre, számunkra a program meghiúsulását jelentette. Az Isaszegi testvérek viszont nem csüggedtek el. Aszódon az esőben már a jövőt tervezték, hogy hova szeretnék hívni az utánfutót. Vigasztalásukra elejtettem egy fél mondatot, „Gyertek segíteni Albertirsára!”. Meglepetésemre azonnal pozitívan reagáltak és két hétre rá cselekedtek is. Ott voltak!

Az albertirsai gyülekezet velünk immár második alkalommal vesz részt a város által megrendezett eseményeken (mi előttünk pedig már több éve végzik munkájukat ezeken az alkalmakon).

Ez a gyülekezet, amióta ismerem őket mindig is a példa volt számomra. Elmondták évekkel ezelőtt, hogy kicsik vagyunk, idősek, nem értünk az egészségügyi üzenethez és ráadásul jó példák sem vagyunk ebben, de szeretnénk dolgozni az utánfutóval.  Három évvel ezelőtt is nagy tapasztalatokat éltünk meg a kitelepülésen, és most is. A rendezvény legvégén egy kis utcában kaptunk helyet ismét, úgy, hogy az elterelt autóforgalom folyamatos volt az utcában. Ha kiléptünk az utánfutóból akkor az autók közé léptünk. Talán ennyire még sehol sem vegyültünk az emberek közé. 😊

Az autósok lassan elhaladva mellettünk nézhették, amit teszünk, plakátjainkat, a fényújság szövegét, sátrainkat, könyveinket, hallhatták a csodálatos pánsíp hangját. „Tudjuk, akik Istent szeretik minden javukra van”.

Az utánfutó mellett 2 sátorral települtünk ki.

8 alapelv bemutatása, vércukor, vérnyomás, véroxigén, tüdőkapacitás, testzsírszázalék mérése, dietetikai és életvezetési tanácsadás, egészséges ételek kóstoltatása receptekkel.

Az Isaszegi gyülekezet tagjai könyv ajándékozással, masszírozással, pánsíp élő zenével támogatták, segítették az Albertirsaiak misszióját.

Délután kettőtől, este hétig több mint 200 fő vet részt a szűréseken, programjainkon. Mindemellett egészségügyi és lelki könyvekből több mint 30 db talált gazdára az érdeklődők között.

Hála és köszönet Istennek mindenért, amit ezen a szombati napon megélhettünk. A közösségért, a gondoskodásért, a gyülekezetek és önkéntesek áldozatos munkájáért, az összefogás szívet melengető példájáért!

Visszatekintve elmondhatjuk, bár voltak nehézségek, próbák az út során, de megtapasztaltuk:

„Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31)

Gyurkó János