Keresztség Zuglóban

Felavattuk Zugló keresztelőmedencéjét! A Budapest-Zuglói Gyülekezet nagy örömünnepre gyűlt össze saját, felújított kápolnájában szeptember 2-án, ahol most először tarthattunk keresztségi istentiszteletet. Váradi Kitti és Hollósi Gergő döntöttek úgy, hogy szeretnék életüket Istennek átadni és megkeresztelkedni. Dr. Ősz-Farkas Ernő, a Zuglói Gyülekezet lelkésze nagy örömmel tett eleget ennek a kérésnek, annál is inkább, mivel a fiatalok nemcsak, hogy fehér ruhába, de egy héttel később menyegzői ruhába is öltöznek. Megható pillanatoknak lehettünk tanúi, amint egymás mellett léptek a vízbe, hogy elkötelezzék magukat Isten mellett. 

Velük együtt ünnepelt a gyülekezet, a rokonok, barátok, ismerősök és az egész menny. Azt hiszem, azon a napon mindannyiunk szívébe bevésődött az ő istenélményük, amely letörölhetetlenül sugárzott az arcukról. Kívánjuk, hogy a jó Isten áldása kísérje egész életüket és vezesse őket azon az úton, amelyet számukra kijelölt! S így, immár velük együtt várhatjuk az Úr eljövetelét, hogy részt vehessünk a világegyetem legnagyobb örömünnepén.

(M&G)

[av_gallery ids=’2911,2910,2909,2908′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]