Imaházszentelés Albertirsán

Nagy hálával vagyunk Isten iránt, hogy elkövetkezett az a nap – 2016. november 19. –, amikor új gyülekezetünk felszentelésére sor kerülhetett. Korábban évtizedeken keresztül családi háznál tartottuk az istentiszteleti alkalmainkat, majd néhány évig a művelődési házban jöttünk össze.

Egy kedves házaspár a kecskeméti gyülekezetből, Szilágyi János és felesége, Rózsika, az akkori lelkésztől, Simon Istvántól tudomást szereztek a helyzetünkről, és segítségüket felajánlották az egyháznak azért, hogy Albertirsán is legyen saját gyülekezeti épület. Ez a Felfedezések Alapítvány segítségével meg is történt. Ambrus András és felesége, Ilona az ügy mellé állt.

Sok keresgélés után, melyben Németh Balázs statikus a segítségünkre volt, nagy álmunk megvalósulhatott, és ez év februárjában megvásárolták részünkre az új gyülekezeti épületünket. Nagyon hálásak vagyunk mindannyiuk segítségéért, szeretetükért, tenni akarásukért!

Haladéktalanul be is költöztünk az istentiszteleti alkalmakra, és megkezdődött az átalakítás, felújítás, rendbetétel. Mindannyian összefogtunk, és Isten segítségével volt hozzá elég erő, hogy ki többet, ki kevesebbet, de részt vegyünk a munkákban. Nagyon sok tennivaló volt, melyek elvégzésében segítséget kaptunk más gyülekezetekből is. Köszönjük önzetlen munkájukat!

Az ingatlan megvásárlása óta eltelt időben szeretetmunkában ki tudtuk alakítani úgy az épületet, az udvart, a kertet, hogy az gyülekezeti célokra alkalmas legyen. A már néhány éve gyűjtött pénz és a területi segítség elegendő volt ahhoz, hogy a legszükségesebbeket el lehessen végezni, és gyülekezeti termünkbe új szószéket és székeket vehessünk.

Most pedig eljött az imaházszentelés alkalma, melyre meghívtuk az adományozókat, korábbi lelkészeinket, azokat, akik más gyülekezetekből is kivették részüket a munkákból, a polgármestert, a többi egyház lelkészeit, különböző szervezetek képviselőit, akikkel kapcsolatban vagyunk, valamint szomszédainkat, ismerőseinket is.

Az önkormányzat részéről a polgármester felkérésére Váraljai Márton képviselő úr vett részt az ünnepi alkalmon, valamint Újvári Ferenc baptista lelkész és felesége. Meghívásunkra más gyülekezetekből is többen eljöttek és velünk együtt ünnepeltek.

Az imaházszentelés szolgálatát a Dunamelléki Egyházterület részéről Horváth Péter kincstárnok végezte, majd átadta Árvai Tamás lelkész részére új gyülekezeti táblánkat.

Isten iránti hálával és köszönettel felajánlottuk gyülekezetünket a szolgálatra. Műsorral is készültünk ez alkalomra, mely szintén az Isten iránti háláról, köszönetről szólt. Az istentisztelet után vendégeinket közös ebédre hívtuk, mely igazán bőséges volt, és az időjárás is egész nap a várakozásainkon felül alakult.

Köszönjük Isten szeretetét, gondviselését, és kérjük további vezetését is, hogy új gyülekezetünkben végezzük azt a szolgálatot, amiért elhívta egyházát!

K. Lné

[av_gallery ids=’2237,2236,2235,2234,2233,2232,2231,2230′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]