Imádkozó házaspárok

Immár hatodik alkalommal gyűltek össze a bajai gyülekezet házaspárjai, hogy együtt gondolkodjanak, beszélgessenek, imádkozzanak a párkapcsolatokért. A nők és férfiak külön csoportokban dolgoznak át olyan témákat, melyek a másik fél mélyebb megértését, a kapcsolat elmélyülését segítik. A 20 részesre tervezett program kéthetente, szombat délutánonként van megtartva, melyre nemcsak gyülekezeti tagok járnak, ill. a még nem házasok is részt vehetnek rajta. Kis István lelkész a férfiak csoportját vezeti, míg felesége, Mayor Márta a nőkét. Az alkalmak végén lehetősége van a pároknak közös imádságra, de a kapott vázlatok alapján otthon is folytathatják a beszélgetést. Minden 4-5. alkalom után egy közös programot iktatunk be, amikor a férj és feleség együtt van. Az eddigi tapasztalatok alapján, nem csak a párokra van jó hatással a kezdeményezés, hanem erősíti a gyülekezeten belüli kapcsolatokat is.

(Kis István)