Kedves Testvérek!

„Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig. Aztán ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését.” (Jak 5,16-18.)

Megkezdődött a tíz napos imahét. Nagyon sok helyszínen virtuális kiscsoportok alkotnak imaközösségeket. Ezzel együtt továbbra is hiányérzetünk van, mert szeretnénk valóságosan találkozni egymással a megnyitott gyülekezetekben.

Sokan emlékeznek még a tavaszi imaláncra, amit most szeretnénk újra elindítani. Január 16-án ér véget az imahét, ezért 17-től negyven napos láncot indítunk.

Miért imádkozhatunk?

  1. Fékezze meg Isten a járványt és ebben adjon nekünk bölcsességet, hogy az ő eszközei legyünk. Adjon bátorságot felelősségteljesen élni. „Ne nézze kiki a maga hasznát, hanem mindenki a másokért is.” Fil. 2:4.
  2. Sokan szenvednek soraink között is a betegség szövődményei miatt, vannak gyászolók is. Legyünk Isten vigasztaló küldöttjei számukra.
  3. Vegyük észre az ajtókat, amit megnyitott előttünk ebben a kritikus időszakban. Az evangéliumot, reménységet terjesszük az álhírekbe belefáradt érdeklődőknek.
  4. Vegyük észre soraink között azokat, akiket a bezártság, a közösség nélküli élet lelkileg fásulttá, közömbössé tett. Legyünk Isten eszközei visszahozni őket a közösségbe.
  5. Legyünk ismét együtt, közösségben. Készüljünk fel addig, hogy a gyülekezetünk új erőre kapjon a szolgálatunk, elkötelezettségünk, támogatásunk segítségével.

https://imalanc.detkapu.hu/

Ezen a linken beírhatjuk magunkat az általunk kiválasztott idősávba. Kettős kattintással bárki beírhatja a nevét vagy annak kezdőbetűit. Az sem gond, ha már valaki megelőzött, egy vesszővel elválasztva folytatható a sor.

Ha valaki 23:00 – 6:00 óra között szeretne bekapcsolódni, akkor az éjszaka rubrikába írhatja be magát.

Az imalánc az Isten előtti összefogás, közbenjárás, segítségnyújtás és szolgálatra való elköteleződés jelképe.

Adjunk egy újabb esélyt Istennek csodát tenni velünk és általunk az egész közösség áldására! Hadd ismétlődjék meg Illés tapasztalata:

„…ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld meghozta termését”

Ősz-Farkas Ernő
DET elnök