Egy úton Pestszentlőrincen

„Egy úton” címmel egész napos kerületi rendezvényen vehettünk rész a Pestszentimrei Sportkastélyban 2018. szeptember 22-én, ahová meghívták a kerületben működő egyházak képviselőit az összefogás jegyében.

A program változatos volt. Mi a „Meg kell mentened Jézust!” szabadító séta programra invitáltuk az érdeklődőket a Sportkastély előtti téren. Aki végigjárta a helyszíneket, azoknak ajándék  könyvvel, a gyerekeknek lufival, könyvvel, Mosolyújsággal, müzliszelettel kedveskedtünk. A benti standnál megismerhették az érdeklődők a könyveinket, és jó alkalom volt a beszélgetésekre, ismerkedésre.

Nagyon szép tapasztalataink voltak. Jó és értékes beszélgetések alakultak ki a látogatókkal. A zord időjárás ellenére kb. 300-an járták végig a szabadító sétát. Jó néhányan el is érzékenyültek, átélve az isteni szabadító szeretet felmérhetetlen nagyságát a jelenetek segítségével. Többen is elmesélték, hogy tavaly itt voltak a SzeretetREformálva rendezvényen, és végigjárták a Reformációs sétát. Még az ajándék könyvre is visszautaltak, amit akkor kaptak tőlünk.

A Pestlőrinc A és B gyülekezet együttesen munkálkodott. Közösen terveztünk, próbáltunk, készültünk, dolgoztunk. Jó volt megélni az összefogásban rejlő erőt.

Már pénteken felállították testvéreink a sátrakat a Sportkastélynál, a rendezvény napján pedig reggeltől szorgoskodtak, hogy berendezzék azokat. A jelenetek szereplői korhű ruhákba öltözve várták a vendégeket. A gyermekfoglalkoztató helyszínen testvérnőink a gyermekeket tudták megszólítani  az igével. Jó volt megélni azt, hogy milyen sok gyermek járta végig a sétaútvonalat is a hideg ellenére.

Az egyházügyi referens elismerően nyilatkozott a programunkról. A média munkatársai nyilvános kérdésekkel szólaltattak meg minket. Hálásak vagyunk a jó Atyának, hogy tavaly is és idén is pozitív képet hagytunk magunk után. Hisszük, hogy a Szentlélek volt velünk, és munkálkodott az érdeklődők szívében.

Végül szeretnénk megköszönni Árvai Tamásnak, hogy ötletgazdaként ilyen remek missziós anyagot állított össze a csapatával, és hogy azt rendelkezésünkre bocsátotta. Köszönjük a Magyar Unió és a DET támogatását, amivel ennek a nagyszerű missziós programnak a megvalósítását lehetővé tette számunkra!

Amotáné Benkő Noémi

[av_gallery ids=’3786,3784,3783,3782,3781,3780,3779,3778,3777′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]

További képek: https://www.dropbox.com/sh/e8vxn9811o8tucj/AABtpaGrpYt6RvYvncb7WlYwa?dl=0