Csizmadia Róbert testvért választotta a Generálkonferencia a Transzeurópai Divízió titkárának

A Generálkonferencia 61. ülésén Saint Louis-ban ma megválasztották az egyes divíziók fő tisztviselőit.

A Transzeurópai Divízió elnöke Daniel Duda testvér lett, aki nem ismeretlen a magyar testvéri közösség számára, hiszen számos előadást, képzést tartott lelkészek, tisztviselők, fiatalok számára.

A divízió titkárának Csizmadia Róbert testvért választották meg a küldöttek. Csizmadia testvér jelenleg a Dunamelléki Egyházterület elnöke. Megválasztásában jelentős szerepet játszott, hogy a Magyar Unió titkáraként korábban komoly tapasztalatokat szerzett a titkári szolgálatban.

Csizmadia testvér felszentelt lelkész, szolgált mindkét egyházterületen lelkipásztorként, a Magyar Unió titkáraként szolgált 7 évet (2014-2021), majd tavaly a Dunamelléki Egyházterület elnökének választották meg. Vezette az Ifjúsági Osztály szolgálatát, illetve a Lelkészegyesület vezetője volt éveken keresztül. Felesége Heli szintén lelkipásztorként szolgál. Két gyermekük van: Aino és Helmi.

A divízió kincstárnoka Nenad Jepuranovic testvér lett, aki tovább folytatja szolgálatát.

Isten áldása és imádságaink kísérjék a megválasztott tisztviselők életét és szolgálatát!

Kommunikációs Osztály