Az odafent valókkal törődjetek, ne a földiekkel!

„Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.” (Kol 3,1-2)

A Pál apostoltól megszokott, biztos és határozott iránymutatást kapjuk ebben a rövid igében is. A határozottsággal a tőle megszokott ellenállhatatlan logika is párosul:

Ha csakugyan „feltámadtunk”, amikor megváltozott az életünk a megtérésünk nyomán, és nem csak úgy általában változgatunk, hanem kifejezetten „Krisztussal”, akkor mi sem természetesebb, mint hogy az foglalkoztasson és kössön le bennünket, hogy Ő most hol van és mivel foglalatoskodik, mi pedig mivel töltsük az időt a viszontlátásig?

Róla tudjuk, hogy Ő most is velünk foglalkozik, a mi ügyünket vizsgálja, képviseli, „intézi” – nem csoda, hogy Dániel könyvében is „a ti fejedelmetekként” hivatkozik rá az angyal (Dán 10,21). Ahogyan az is világos, hogy mit vár tőlünk: lásd a talentumos szolgák esete az odaadás mintájaként (Máté 25. fejezet), és a konkrét üzenet, amit ránk bíztak, Jelenések könyve 14,6-12, méghozzá János evangéliuma 3,16 hátterén.

Pál két igét is használ az „odafelvalókkal” kapcsolatban: „keressétek”, „törődjetek”. Mintha a többre törekvésre ösztönözne, és ugyanakkor arra is, hogy ami pedig már ismert előttünk, úgymond „megvan”, arra pedig gondunk legyen, ápoljuk – magunkban és egymásban. Ahogyan a Vele való kapcsolatot is. Egyedül ez illik azokhoz, akik lélekben már „feltámadtak” és az „odafelvalókhoz” tartoznak, ott a hazájuk, oda készülnek.

Én személy szerint úgy érzem, hogy Pálnak ez a felhívása napról napra időszerűbb és erőteljesebb. Az idők vége minden jel szerint elközelgett, mi pedig egyre inkább a búcsúzás stádiumába érünk, annak kell beköszöntenie a lelkünkben. És ennek az időbeosztásunkban is éreztetnie kell a hatását, azaz, hogy mi lesz a súlyponti, hol időzünk többet, akár gondolatban is. Benneteket nem ebben erősít mindaz, ami körülvesz bennünket? A háborúk, a katasztrófák és az ezzel kapcsolatos kilátások, tudniillik, hogy nem a kilábalás a hatalommal bírók célja, hanem hogy mind mélyebbre taszítsák az emberiséget. Ilyen fenyegetettség láttán mennyire fel kell értékelődnie a szemünkben annak, amire Isten kegyelméből támaszkodhatunk: a mindannapi, e földi gondviselésnek, és főként az eljövendő ígéret reménységének!

Olvassuk újra az Igét, és tegyük fel magunknak a kérdést, hogy „Pál – és főként Isten, aki e mondatokat is ihlette – arra gondolt-e, ahogyan én most viszonyulok a földi és mennyei dolgokhoz, amilyen ezek helye, súlya, fontossági sorrendje az életemben, vagy azért ennél többre gondolt?”

Stramszki István
egyházterületi kincstárnok