Az idő teljessége

“Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett,“ (Gal.4,4)

Isten megígérte Ádámnak és Évának – rajtuk keresztül pedig mindnyájunknak – hogy hoz megoldást a bűnre és következményeire, akkor is, ha az a Megmentőnk életébe kerül.

Komolyan gondolta és állta is a szavát: amikor eljött az időnek teljessége Isten előre lefektetett nagy tervében, akkor kibocsátotta a Fiát, ahogy megígérte, hogy mindannyiunk Megváltója legyen.

Isten a legnagyobb ajándékot és a legnagyobb áldozatot vállalta és ígérte – és ezer évekkel később, amikor elérkezett az idő, nem visszakozott! Jézus sem, amikor elérte azt az életkort a földi életében, hogy felismerhette: a bemutatott áldozatok annak az előképei, ami rá vár, amit Ő vállalt a mennyei életében, és amiért a földre jött. Nem visszakozott felnőtt szolgálata során sem, amikor sok csüggesztő tapasztalat érte. Nem visszakozott az utolsó napon sem a kereszt fizikai szenvedései és az ezzel párosuló lelki szenvedések közepette sem.

Isten állta a szavát – így már csak két kérdés marad:
Mi vajon vágyunk-e a hűséget hűséggel viszonozni, a szövetségre tett fogadásunkat ugyanazzal a szent komolysággal betartani, ahogyan Ő tette a maga részéről – utat nyitva a számunkra az üdvösség felé?
Vajon mikor telik be újra és utoljára az időnek teljessége Isten tervében, hogy újra kibocsássa az Ő Fiát, de ezúttal másként: dicsőségben, győztesként, angyalseregek kíséretében?

Vágyunk-e erre a találkozásra, és készülünk-e – vagy csak várjuk, de készületlenül?

Stramszki István
DET kincstárnok