Anyák napja Lovasberényben

Édesanyák és nagymamák

Ismét egy nagyon szép alkalmon vehettünk részt. Ezúttal az édesanyákat és nagymamákat köszöntöttük a 2016. május 7-i szombaton. Hívtunk vendégeket, akik velünk együtt meghatódva hallgatták a gyermekek, majd a fiatalok szolgálatait. 

Nagyon szép csokorba szedték össze a verseket, énekeket, melyeknek mindegyike egyben személyes üzenet is volt.

Isten Igéjét Gyetvai Gellért testvérünk nyitotta meg, aki a kis Sámuel történetén keresztül mutatta be, milyen értékei, felelősségei vannak a szülőknek, azon belül az édesanyáknak. Hogy hazavihessük a nap emlékét, minden édesanya és nagymama kapott egy-egy szál virágot és egy-egy kézzel készített kis ajándékot, a szép szavak és a nagy ölelés mellé.

Kérjük Istent, hogy áldja meg az édesanyákat, és ez a nap folytatódhasson a hétköznapokban is!

Külön köszönet mindazoknak, akik segítettek a felkészülésben, az ajándékok összeállításában, és rögzítettek képet, hangot, hogy mindezt újra és újra átélhessük.

Nagy Nikolett

[av_gallery ids=’1898,1897,1896′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’3′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]

Dunamelléki Egyházterület
Adatvédelmi áttekintés

Az Ön adatainak védelme fontos a számunkra.

A det.adventista.hu weboldal a megfelelő működés, a biztonságos használat és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket (cookie-kat) használhat.

A sütik olyan kis adatfájlok, amelyeket a weboldal az Ön eszközén helyez el. Egyes sütik a weboldal működéséhez szükségesek, míg mások segíthetnek abban, hogy megértsük, hogyan használják látogatóink az oldalt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a szükséges sütik alkalmazását.

A sütikkel kapcsolatos beállításait bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja.

További információért kérjük, olvassa el adatkezelési tájékoztatónkat.