…akár csak egy embert is

Önkéntes evangelizátorképzés Budapesten

Mi az evangelizálás célja? Hogyan válhatunk alkalmassá arra, hogy Isten örömüzenetét hirdessük a környezetünknek? Mi Isten, és mi a mi szerepünk ebben? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a 2017. február 17–19. között Budapesten megrendezett, kilencedik Önkéntes evangelizátorképzésen. Ismereteink elmélyítésében Daniel Duda, a Transzeurópai Divízió Nevelési Osztályának vezetője nyújtott segítséget 8 előadáson keresztül. 

Péntek este a kezdő alkalom kellően megalapozta az azt követő két, tanulságokban és tanulásban gazdag napot. A szombat délelőtt Ősz-Farkas Ernő, a Dunamelléki Egyházterület elnökének érdekes kérdésével indult: Miért kell már kilencedik éve képezni magunkat az evangélium hirdetésére? A felelet pedig nem váratott sokat magára: Azért, mert a világ folyamatosan változik, így a mi evangelizációs módszereinknek is folyamatosan változnia kell ahhoz, hogy eredményesek lehessünk. Az előadások során Daniel Duda ennek a változásnak az alapjait és lépéseit tárta elénk.

Megvizsgáltuk, hogy vajon milyen szemüvegen keresztül kell olvasnunk a Bibliát, hiszen ez meghatározza az Istenről alkotott képünket és így közvetlenül a jellemünket is – így hát azt is, hogy hogyan adjuk át az örömüzenetet. Megtanultuk, hogy a lelki ajándékoknak sokkal fontosabb szerepe van az életünkben, mint azt gondolnánk. Mindannyian más és más ajándékokat kaptunk a Szentlélektől, amelyek mind azonos értékkel bírnak. Mindenki rendelkezik legalább eggyel közülük, és mindenkiére szükség van. Ezek azonban nem számunkra ajándékok a Szentlélektől, hanem egymás, a gyülekezet és a környezetünk számára. Azt pedig, hogy kinek, mikor és milyen ajándékot ad, azt Isten dönti el.

Elgondolkodtunk azon is, hogy ma miért érezzük, hogy az evangelizálás kemény munka. Talán azért, mert nem vagyunk igazán büszkék arra az Istenre, akit szolgálunk és be akarunk mutatni? Vagy mert „elemmel működtetett” keresztények vagyunk, akik, mikor feltöltődnek, akkor még dúl bennük a tenni akarás, de túl hamar lemerülnek és végül semmit nem tesznek? Megismerkedtünk a különböző evangelizációs stílusokkal, amiknek segítségével a saját személyiségünknek megfelelő módon tudjuk megszólítani az embereket. Miután lehetőségünk volt felismerni a hozzánk legközelebb álló stílust, megérthettük, hogy fejlesztenünk kell azt, hogy minél hatékonyabbak tudjunk lenni. Végül pedig megnéztük, hogy mik a sikeres evangelizáció szervezésének szempontjai. Fel kell mérnünk a körülöttünk élők szükségleteit, hogy az őket valóban érdeklő témákról tudjunk beszélni. Az evangelizáláshoz használnunk kell a lelki ajándékainkat, kinek-kinek a sajátját. Az evangelizációs programot pedig rugalmasan kell kezelnünk és nyitottnak kell lennünk annak megváltoztatására.

Az evangelizálás, az emberek megszólítása nem könnyű feladat, azt hiszem, ezt a közel 150 résztvevő nevében mondhatom. Ez a hétvége azonban segítséget nyújtott abban, hogy merjük átalakítani a gondolkodásunkat. Tegyük fel a megfelelő szemüveget, vegyük észre az életünkben azokat a területeket, amelyekben fejlődnünk kell, mert ezzel nem csak a saját életünk, hanem másoké is megváltozik. Isten biztosít bennünket arról, hogy szeret minket, hogy értékesek vagyunk a számára és hogy mindegyikünkben van valami, amivel közelebb vihetünk hozzá akár csak egy embert is.

Ömböli-Lakos Anna

[av_table purpose=’pricing’ pricing_table_design=’avia_pricing_default’ pricing_hidden_cells=” caption=” responsive_styling=’avia_responsive_table’ custom_class=”] [av_row row_style=”][av_cell col_style=”][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=FMRB54_kYpk[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés – 2017.02.18. délelőtt[/av_cell][av_cell col_style=”][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=kTFV1aFd4lk[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés – 2017.02.18. délután 1. rész[/av_cell][/av_row] [av_row row_style=”][av_cell col_style=”][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=DUn0I-v4Ehw[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés – 2017.02.18. délután 2/1. rész[/av_cell][av_cell col_style=”][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=W22fkghkGjo[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés – 2017.02.18. délután 2/2. rész[/av_cell][/av_row] [/av_table]

[av_gallery ids=’2492,2491,2490,2489,2488,2487,2486,2485,2484,2483,2482,2481,2480,2479,2478,2477′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’deactivate_avia_lazyload’]