A Húsvéti Sétán is jelen volt a Mozgó lelki- és egészségközpont

Április 21-én, vasárnap a Mozgó lelki- és egészségközpontKecskeméten, a Húsvéti Sétán vett részt, amit a gyülekezet negyedik éve rendez meg, egyre nagyobb látogatottsággal és egyre szélesebb programmal.

Idén az utánfutónk volt az utolsó állomás, ahol a résztvevők ajándékokat kaptak, könyveket vásároltak, egészségügyi szűréseken vettek részt. Fiatalok ételt, teát készítettek és kóstoltattak az utánfutó konyhájában. A TV képernyőjén az aktuális szabadtéri ének szövege volt olvasható, a külső kivetítőn pedig a programokat és helyszíneiket olvashatták a kilátogatók. Sok személyes beszélgetésre adódott lehetőség, voltak olyan vendégek, akik gyermekeikkel az egész napot velünk töltötték.

Az utánfutóba (a regisztráció alapján) kétszáz ember lépett be, az egész rendezvényt pedig közel ötszázan látogatták meg a kintlétünk órái alatt.

Igazán áldott alkalom volt, számunkra is sok tanulsággal, tapasztalattal. Köszönet a kecskeméti körzetben minden testvérnek, akik sok erőt, energiát, javakat áldoztak a program sikeréért, azért, hogy sokan kapcsolatba kerülhessenek velünk, megismerhessék Isten drága üzenetét, amit adott nékünk Jézus Krisztusban.

Gy. J.

[av_gallery ids=’4246,4245,4244,4243′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]