Tesz-vesz gyülekezet képzés Székesfehérváron

Több országban is sikerrel működik a Tesz-vesz gyülekezet (Messy Church), mint missziós lehetőség. Mivel nagyon nehéz a helyes tartalommal lefordítani az eredeti angol nevet, így lett belőle magyarul: Tesz-vesz gyülekezet. Clair Sanchez-Schutte november 1-jén járt és tartott képzést Székesfehérváron az ottani testvéreknek, hogyan működik, hogyan fejleszthető és milyen eredmények várhatóak ettől az érdekes gyülekezési formától. Idehaza mi is több helyen gyakoroltuk a kézműves foglalkozásokat, és örömmel nyugtáztuk – mint például Lovasberényben is –, hogyha a gyerekekkel együtt egy-két szülő is beállt játszani, kézműveskedni, történeteket hallgatni és énekelni ezeken a 3-4 hetente megtartott alkalmakon, jól érezték magukat.

Tesz-vesz gyülekezet képzés SzékesfehérváronAz új lehetőség arra lesz majd jó, hogy kimondottan szülőkkel, felnőttekkel együtt hívjuk a gyerekeket. A divíziónk Családi-, Gyermek- és Nők Szolgálata Osztályának titkára PowerPoint-os összeállításában bemutatott több gyülekezetet, ahol ezt már hasznosan gyakorolják. Minden alkalmon közös megvendégeléssel zárják a programot. Az egymás mellett „alkotó”, meghitten együtt uzsonnázó vagy vacsorázó társaságban, amelynek a tagjai hallgatták a bibliai történetet, együtt énekeltek, könnyen alakul ki beszélgetés és barátságok.

A székesfehérvári testvérek pályázaton nyertek erre a programra 2015-ben 1500 fontot. Ezt az unión keresztül kaphatja meg a gyülekezet, ha rendszeressé teszi a találkozásokat, és fotókkal illusztrált beszámolókkal közli a TED felé, hogy szorgalmasan megvalósítja a programot.

November 1-je óta a Székesfehérvári Gyülekezet komoly megbeszéléseket és előkészületeket tett, hogy az első „Tesz-vesz” gyülekezeti alkalmat december 5-én megtarthassa.

Egerváriné Kökényes Zsuzsa