Restart Sport- és Életmód Fesztivál

Zalaegerszegen 3. alkalommal rendezték meg ezt a mozgás örömét és az egészségmegőrzés fontosságát hangsúlyozó két és fél napos városi programot. A mi célunk, és feladatunk is, az volt, hogy az egészséges életmód 8 alapelvét bemutassuk az érdeklődőknek. Elhoztuk a Mozgó lelki- és egészségközpontot, és még egy nagy sátort is felállítottunk. Kellett a hely, mert főként péntek délután és szombaton szinte egész nap folyamatosan jöttek az érdeklődők. Volt még egy sátrunk külön a masszírozás és a gyermekfoglalkoztatás céljára. A nagyobb sátorban a 8 alapelvből hetet mutattuk be. Zárásul, 8.-ként a táplálkozás volt a kocsiban, hogy ott az ételbemutatóra készített ételek és eszközök által is közelebb kerüljenek a megvalósítás lehetőségéhez. Ugyanitt voltak egy asztalon az ajándékkönyvek elhelyezve, köztük a Biblia is.

A bizalom és hit állomáson mindig szó volt a személyes meggyőződésről és öröm volt tapasztalni az érdeklődést a Biblia világa, lelkisége iránt. Olyan környezetben voltunk, ahol különböző spiritualitást képviseltek az előadók és csoportok, ezért különösen öröm volt tapasztalni a nyitottságot és figyelmet a keresztény hit iránt. Három előadás is elhangzott az életmód, illetve életvezetés témakörben. Minden alkalommal gyűltek össze hallgatók. Meghívtuk az ADRA egyik képzett instruktorát, hogy tartson bemutatófoglalkozásokat az alapszintű újraélesztésről. Jó volt látni az érdeklődést, és többen vállalták a gyakorlást is. Természetesen a masszőr program jelentette a legnagyobb vonzerőt, de jól segítette az ismerkedést is. Sokan innen indultak el a regisztrációhoz, hogy végigjárják a 8 alapelv állomásait. Akik fogadták őket, azok az elmúlt hetekben közös tréningeken igyekeztek felkészülni – hogy az alapelveket megfelelő módon képviselhessék –, mely alkalmak számunkra is inspirálóak voltak a további tanulmányozás és a megvalósítás tekintetében is.

Örültünk a gondviselés hozta alkalomnak, a szervezők nyitott, segítő és barátságos magatartásának, és persze a megszerzett tapasztalatoknak, amikkel tovább indulhatunk. Már most megerősítették, hogy jövőre szükségük van a programunkra; kapunk helyet mi is a nagy előadó sátorban, hogy előadókat hívjunk és bemutatókat tartsunk. Ősszel a város főterén is jelen leszünk pár napot, és a most regisztráltakat is meghívva elindítunk egy életmódprogram-sorozatot. Nagyon jó eszköznek bizonyult a Mozgó lelki- és egészségközpont, felkeltette az érdeklődést, segített az emberek megszólításában. Nagyon jó lehetőség, hogy olyan programot vigyünk utcára, terekre, amit eddig csak épületekben tudtunk megvalósítani, mert a segítségével most oda tudunk menni, ahol emberek sokasága van jelen egy rendezvényen.

(Frend László)