Presbiterszentelés Lovasberényben

Egy nagyon szép és igazán felemelő alkalmon vehettünk részt 2016. március 12-én, amikor Földesi Hajnal és Nagy Imre testvérünket presbiterré szentelték. Ezt a meghitt délutánt különböző szolgálatok tették még színesebbé. Hallhattunk pánsípot, zongorát, verseket, fuvolaszólót, valamint nem igazán halk, mégis annál szebben szóló hangszereket, amikor az imatermet betöltötték a rézfúvós zenekar szolgálatának lendületes dallamai. 

Isten Igéjét Ócsai Tamás nyitotta meg. Alapigéje 1Thessz 5:12–14-ig terjedő szakasza volt. Kifejtette a gyülekezet és a presbiterek közötti kapcsolatot a bibliai látásmód szerint. A presbiter szolgálatot, terhet vállal a gyülekezetért, amely fáradtsággal és lemondással jár. Ha így tölti be a feladatát, akkor ezért jár tisztelet és megbecsülés, nem pedig magáért a tisztségért. Külön kiemelte, mit jelent elöljárónak lenni. Ellenpéldának a katonaságot hozta fel, ahol feltűnően jelentkezik az alá-fölérendeltségi viszony, de Isten népénél ez ne így legyen. Az igazi elöljáró az, aki elöl jár, aki ha kell, testével védi a mögötte haladókat, aki először találkozik az ellenséggel, aki a saját érdekeit háttérbe helyezi másokéval szemben.

Az igehirdetés után a jelenlévő lelkészek és presbiterek kérték Isten áldását és segítségét a gyülekezet helyes vezetéséért. Igazán megható pillanat volt, amikor Farkas Gyula testvérünk többéves szolgálata után átadta a „stafétabotot” a  megválasztott és frissen felszentelt presbitereknek.

Gyula bácsi! Köszönjük a fáradozásodat, továbbra is számítunk tapasztalatodra és bölcs tanácsaidra.

Nagy Nikolett

[av_gallery ids=’1780,1781,1782,1783,1784′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]