Önkéntes evangelizátor-képzés Veszprémben

2016. február 20-án szombaton és 21-én vasárnap került megrendezésre  „Reformáció a misszióban” címmel az idei önkéntes evangelizátor-képzés. Immáron ötödik alkalommal adott otthont Veszprém városa, illetve a veszprémi körzet a programnak. Az ország számos pontjáról érkeztek a résztvevők; kit a misszió, kit az előadó személye, kit egyfajta elhívás, küldetés hozott. Számuk meghaladta a százat, szombaton pedig elérte a háromszáz főt. 

A képzés előadója a hazai pályán „fellépő” Kovács-Bíró János, aki jelenleg a Transzeurópai Divízió osztályvezetője. Gondolataiban teljes megújulást hirdetett. Beszélt arról, hogyan találhatjuk meg a helyünket, hogyan ismerhetjük fel a körülöttünk élők szükségleteit. Lépjünk ki buborékunkból, és Jézust követve vegyüljünk el az emberek közé! Merjünk álmodni, de ne várjunk csodát! Pünkösd csak egyszer volt. Ez nem azt jelenti, hogy a Szentlélek ma nem töltetik ki, hanem azt, hogy nem 10 napig kell imádkozni érte, hanem 365 napig. Nőjünk fel, váljunk lelkileg nagykorúvá, hogy különbséget tudjunk tenni az üdvösséget segítő, a semleges, illetve az üdvösségre veszélyes dolgok között! Fel kell ismernünk, hogy miben vagyunk jók, s abba az irányba kell elindulnunk, hogy igazán hitelesek tudjunk lenni.

És most szólaljon meg a gyülekezet embere!

1) Miért jelentkeztél a képzésre? Milyen „elvárásokkal” érkeztél?

„Új tapasztalatra vágytam, amit családommal együtt érezhetek.” (Hajnal Csaba, Budapest, Kőbánya)

„Tanulni szerettem volna. Városunkban gyülekezetet szeretnénk alapítani, és ebben szeretném hatékonyabban kivenni a részem.” (Matiukas Anetta, Csepel)

„Évek óta szívesen veszek részt az evangelizátor-képzésen, mert lelkesítést és új ötleteket nyerek.” (Ömböli Gyula, Pécs)

2) Azt kaptad-e, amire számítottál? Milyen „üzenetet” viszel haza?

„Megerősítést kaptam a bibliai igéken keresztül, többek között arról is, hogy jó közösséghez tartozom.” (Mándli Éva, Szombathely)

„Egyértelműen kijelenthetjük, hogy többet kaptunk elvárásainknál. S hogy mit viszünk haza? A megtérés üzenetét.” (Benő Tibor, Hévíz)

„Meg kell térni tiszta szívből, és megismerni minden kétséget kizáróan azt, akiről bizonyságot akarok tenni nem szájjal, hanem a másoknak való jóakarással.” (Könye Dezsőné, Zalaegerszeg)

Az evangelizátor-képzés kiegészítő programjaként minden érdeklődőt szeretettel vártak a szervezők – szombaton este – a Balaton Plazában felvonultatott Kapcsolat Expóra, amely a boldog házassághoz vezető utat mutatta be tíz lépésben. Testvéreink az egyes standokkal elvegyültek az emberek közé, és arról beszéltek, amiben hisznek: az Isten által teremtett házasságról, illetve azokról a tényezőkről, amelyek éppúgy lehetnek buktatói, mint építőkövei egy-egy kapcsolatnak.

A program vasárnap a veszprémi gyülekezetben folytatódott, ahol a helyi testvérek vendégszeretetét és gondoskodását élvezhettük. A nap végén, ami esetünkben a déli órákat jelentette, lehetőség adódott arra, hogy bárki feltegye a benne szunnyadó kérdéseket, és arra választ kapjon.

Az evangelizátor-képzést Ősz-Farkas Ernőnek, a Dunamelléki Egyházterület elnökének méltató és köszönő szavai zárták.

Hálával és köszönettel tartozunk Istennek, az előadónak, a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt. Kívánom, hogy valamennyien megtapasztaljuk azt a szeretetet, amelyben az Úr ismerete által részünk lehet, és ezt tovább is tudjuk adni, hiszen amíg nem érzik az emberek, hogy szeretjük őket, addig beszélhetünk bármiről, tehetünk értük bármit, semmit nem ér.

kneszma

[av_gallery ids=’1740,1741,1742,1743,1744′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]