„A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született” (Jn 3:8). Ennek az Igének lehettünk tanúi az augusztus 31-i keresztségi istentiszteleten a Bajai Gyülekezetben. Két teljesen más hátterű és lelki utat bejáró embert kötött szövetséget Istennel. Ráhel „közelről” jött, gyermekkora óta jár a gyülekezetbe, és most fiatal felnőttként, egyetemi évei kezdetén döntött úgy, hogy neki most Isten lesz az első. Ebben a korban, amikor egy átlagos fiatalt minden más dolog érdekel, csak a lelki dolgok nem, ez egy óriási bizonyságtétel.

László „távolról” jött, vallásos háttér nélkül. Egy e-mailt kaptunk a gyülekezet címére, hogy szeretne jönni a gyülekezetbe, ismeri a tanításainkat, az interneten mindennek utánajárt – de előtte lenne még pár kérdése. A kérdésekből beszélgetések, majd keresztségi felkészülés lett. Mielőtt eljött volna a gyülekezetbe, már az akkori ismeretei szerint megtartotta a szombatot, és felvállalta meggyőződését családja és munkatársai körében. Útkeresése során olyan videókat talált, ahol adventista tanításokat ismerhetett meg, ő az internetes misszió útján indult el a gyülekezet felé. Amíg régebben közénk kellett jönnie valakinek, vagy kapnia egy könyvet, hogy adventista tanítást halljon, addig ma sok esetben megfordul a történet. Mielőtt belép valaki az ajtónkon, a tanítást már ismeri, „csak” közösségre, támogatásra van szüksége, hogy a megkezdett úton továbbhaladjon.

Bárhogyan is „fúj a szél”, örülünk az új testvéreinknek, és figyeljük várjuk az újabb csodákat.

Kis István

További képek: https://www.facebook.com/pg/bajaiadventista/photos/?tab=album&album_id=2443113996014254

[av_gallery ids=’4486,4485,4484,4483′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]