Jól startolt a „Lányok Krisztusért” Baján

Múlt év őszén hallottunk először erről a lehetőségről. A tinilányok elérésére létrehozott program már akkor felrázta gyülekezetünk egy csoportját.

Miután elkötelezett vezetőre talált csapatunk, beindult a munka. Tervezés, ötletelés, megbeszélés, feladatok beosztása majd plakátkészítés, meghívók nyomtatása. A gyülekezetből többen részt vettek a háttérmunkában, az ifik pedig személyes jelenlétükkel erősítették a zenei részt. A sok tennivaló csak fokozta lelkesedésünket és a célcsoportba tartozó lányok izgalmát.

Végre elérkezett a nap: 2018. május 13. Az Úr valóra váltotta reményeinket, beteljesítette elképzeléseinket. Nagy örömünkre vendégek is csatlakoztak a programhoz, így összesen tíz fiatal épülésére szolgálhattunk.
Elmélkedésben, pantomim játékban, rajzolásban (bibliatanulmányozás); érzelemben (imalánc); nevetésben (divat szekció); beszélgetésben (csoportkérdések) egyaránt részesültünk ezen a délelőttön. Kiváltképp sikeres volt a kézműves foglalkozás, illetve a pihenésképpen beiktatott uzsonna.
Az élményeken túl „emlékeztető” kincseket is hazavihettek a lányok: imanapló, igekártya, díszített vállfa.
Hisszük, hogy az ily módon együtt eltöltött idő és megszerzett tapasztalat eléri célját: megnyerni lányainkat Krisztusnak.

(Mátyási Anita)

További képek a Bajai Gyülekezet Facebook oldalán:
https://www.facebook.com/pg/bajaiadventista/photos/?tab=album&album_id=2082885742037083