Jézus 7 reformációs üzenete – úton van!

Képzeljünk magunk elé egy 780 580 km2-es (több mint 8x nagyobb, mint hazánk) országot, 81 millió lakossal (2014. évi adat). Majd benne egy várost, ami a harmadik legnagyobb település az országban 3,5 millió lakossal. Mekkora lehet itt egy adventista gyülekezet? Az elmúlt szombaton 19 lelkész a Smirnai Gyülekezetben hallgatta Utte es Kemal beszámolóját. A lelkesedésük ragályos volt. Szívük tele volt hálával, mert az elmúlt 20 évben a gyülekezet elérte a 20 főt, és több mint 5 fő megkeresztelkedett. Köztük van a gyülekezet presbitere is, aki német származású felesége kitartó munkája során tért meg. Azelőtt évekig szombatiskolát fordított a helyiek nyelvére, majd egy álom hatására döntést hozott. Olyan döntést, ami a világnak ezen a részén csak a legbátrabbak mernek meghozni.

A Smirnai Gyülekezetben Utte es Kemal beszámolója
A Smirnai Gyülekezetben Utte es Kemal beszámolója

Megszoktuk, hogy milliós keresztségekről olvassunk, és szájtátva hallgassuk a világ másik felén élő misszionáriusok sikeres beszámolóit. Az áldás és a nagy számok az európai teljesítmény-orientált gondolkozás szerint össze van kötve. Ha nincs nagy szám, nincs áldás. Ezt a szemléletet elvesztettük a régi Smirnában (Izmir). Az egész országban ma 120 adventista él. Valamikor a kereszténység bölcsője volt, most évtizedeket kell küzdeni minden érdeklődőért. Nemcsak az országért dolgoznak, hanem a közelben lévő más országokért is, ahol halálbüntetés jár, ha valaki elhagyja eredeti vallását. Megtanultuk megbecsülni a lehetőségeinket, és megköszönni, amink van. Értékelni azokat, akik döntenek és nem a számokban keresni a Szentlélek munkáját.

Az efézusi színházban, ahol a zendülés támadt - ezúttal Igét olvastunk, imádkoztunk és csendben énekeltünk
Az efézusi színházban, ahol a zendülés támadt – ezúttal Igét olvastunk, imádkoztunk és csendben énekeltünk

Ezzel a tapasztalattal indult a tanulmányút, ami János apostol 7 levelének útját követte Pátmoszról. 7 megtérésre hívó üzenet, mely megszólította az 1. század 7 legbefolyásosabb kis-ázsiai gyülekezetét, vigasztalást nyújtott a korszakokon át az egyháznak, és reformációra hívja a Jézus eljövetele előtt élő keresztényeket. A reformáció 500 éves évfordulója jó keretet teremt megszólaltatni ismét Jézus megújulásra hívó 7 üzenetét.

A 7 helyszín segített megérteni, hogy akkor és ott miért volt aktuális János levele, mit jelentett kereszténynek lenni, miért jelentett bátorítást a levél. Innen kell elindulni ahhoz, hogy megértsük az ige “itt és most” jelentőségét.

Az úton végig éreztük Isten oltalmazó jelenlétét. Mindenki hazaérkezett épségben, tapasztalatokkal és lelkesedéssel.

Az evangelizációs sorozat előtt egy kis ízelítőt kaphatunk november 5-én, a Golgota utcában, a Reformációs Év nyitóünnepségén.

DET