Elindult a Mozgó lelki- és egészségközpont

Egy egészségnap kiegészítő programjaként hívott meg bennünket az Újpesti, Káposztásmegyeri és a Kerepestarcsai Gyülekezet március 10-én vasárnap.

Ez volt az első „éles bevetése” a missziós utánfutónknak. Szorgos testvérek együttműködésének köszönhetően lehetőségünk nyílt a nap folyamán egészséges ételeket kóstolni, szűrővizsgálatokat végezni, egészségügyi tanácsadást nyújtani, és az Advent Kiadó könyveit megismertetni.  Sok tapasztalatot szereztünk ezen az alkalmon az utánfutó telepítésében, a programok lebonyolításában, a médiaegységeink használatában, az emberekkel való kommunikációban. E nap felismerései segítenek, hogy ez az alkalmatosság minél hatékonyabb eszközzé válhasson gyülekezeteink szolgálatában, és általa elérhessék az embereket Istenünk örömüzenetével és a szeretetteljes, gyakorlati szolgálattal.

Köszönetet mondok mindazon testvéreknek, akik áldozatos munkájukkal, (szervezés, ételkészítés, szűrés-tanácsadás, médiahasználat, vendégfogadás…) megvalósították az utánfutó első gyakorlati alkalmát.

Gyurkó János
Mozgó Misszió koordinátor

[av_gallery ids=’4186,4185,4184,4183,4182,4181,4180′ style=’thumbnails’ preview_size=’portfolio’ crop_big_preview_thumbnail=’avia-gallery-big-crop-thumb’ thumb_size=’portfolio’ columns=’5′ imagelink=’lightbox’ lazyload=’avia_lazyload’]