Adni, szeretni öröm Ráckevén

Az ünnepek lehetőséget nyújthatnak olyan emberek megszólítására, akiket esetleg nehéz másként elérni, megközelíteni. Erre gondolva szerveztük meg idén decemberben a nyugdíjasok karácsonyát Ráckevén. Ők az a korosztály, akik sokszor mellőzöttnek, netán kevésbé fontosnak érzik magukat, és mindez felerősödhet egy-egy ilyen ünnep alkalmával.  Egy olyan meghitt együttlétet igyekeztünk létrehozni, amikor Megváltónk szeretetét, hívását tolmácsolhatjuk számukra, amikor megérezhetik, hogy Istenünk szemében mindenki értékes. 

A saját gyülekezetünk nyugdíjasain kívül a városban hirdettük meg ezt a programot. Az aktívan működő nyugdíjas Baráti Kör, valamint a Családsegítő segítségét kértük, hogy meghívóink eljussanak minél több idős emberhez. Előre kértük, hogy jelezzék részvételi szándékukat, mert ajándékcsomagokkal készültünk, és nagy örömünkre 34 jelentkező volt.

Gyülekezetünk énekkara, ill. tanulócsoportunk gyermekei lelkesen és szorgalommal készültek tanulságos történetekkel, zene- és énekszolgálatokkal. Gyűrűs Pannikát kértük meg, hogy legyen az este háziasszonya, és igei gondolatokkal örvendeztesse meg a részvevőket. Jó volt látni, ahogy a kedves vendégeink áhítattal szívták magukba az elhangzott bátorító, felemelő, bölcs tanácsokat tartalmazó szavakat. Ezután átadtuk a könyvet, mézet és egyéb ajándékokat tartalmazó csomagokat. Majd mindenki leakaszthatott a fenyő ágairól egy-egy igeverset útravalóul.

Az estét szeretetvendégséggel zártuk. Roskadásig teltek az asztalok szendvicsekkel, finom süteményekkel. Étkezés közben beszélgettünk, és öröm volt a hála, a meghatódottság szavait hallani minden idős meghívottunktól. Többen kifejezték, hogy szívesen jönnek más alkalmainkra is, mint például az év utolsó előtti napjára tervezett zenei ünnepségünkre, ahová szeretettel hívtuk őket. Nekünk is hatalmas áldás volt ez az alkalom, hiszen adni, szeretni öröm.

Kökéndy Noémi