Új advent kórustalálkozó – koncertbeszámoló

Az Új Advent Kórustársaság május 14-én, Pestszentlőrincen a Kossuth téri református templomban tartott jótékonysági hangversenyt Szívemnek kősziklája címmel. A koncert kedvezményezettje Bence, egy 18 éves fiatalember volt, aki tragikus körülmények között vesztette el mindkét szülőjét a közelmúltban.

A kórus műsorában olyan darabok szerepeltek, amelyek az Istenbe vetett bizalomról szólnak és bemutatják, hogy a mi Teremtőnk milyen odaadóan gondoskodik rólunk. A művek között versek és rövid ismertető szövegek hangzottak el, amelyek a kompozíciók lelki mondanivalójára terelték a hallgatók figyelmét. Az eseményen Háromszéki Botond, a református gyülekezet lelkésze és adventista részről Henter Barna lelkész testvérünk is megszólalt.

Az esemény előkészítése során lépten-nyomon találkoztunk a Jó Isten csodálatos szervezőmunkájának bizonyítékaival. Kiderült, hogy Bence sokkal több szálon kapcsolódik hozzánk, mint azt elsőre gondoltuk. A zeneiskolában, ahova jár, Nagy Zsolt testvérünk a tanára, akivel a koncerten együtt is muzsikáltak.

A koncerten több mint 600 000 Ft gyűlt össze, és Balázs László testvérünk által Bence arra is lehetőséget kap, hogy nagy vágya teljesüljön és bepillanthasson a profi sportriporterek világába, továbbá, hogy a története a médiában is megjelenjen. Rendkívüli érzés volt ilyen óriási és valós segítséget nyújtani egy ilyen értékes, a felnőtt lét küszöbén átlépő fiúnak. Igyekszünk követni az életét ezután is és a háttérből támogatni őt, hogy minden szörnyűség ellenére meg tudja állni a helyét az életben.

A koncerten szép számban voltak jelen a szakadó eső ellenére. A hallgatók közül sokan visszajeleztek, hogy mennyire megérintette és lélekben feltöltötte, megerősítette őket ez az alkalom. Nem csupán Bence története, hanem a kórusművekben megszólaló mondanivaló is.

Mivel mi magunk is megtapasztaltuk életeseményeinkben, hogy szívünk egyetlen kősziklája, életünk egyetlen biztos pontja Isten, így hitelesen tudtuk közvetíteni azt, hogy milyen Istent ismertünk meg. Erre több hallgató visszautalt.

Nagyon hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy sikerült az evangélium üzenetét sokaknak átadni.

Soli Deo Gloria!

Benkő Noémi (szervező)
Juhász Zsuzsa (karvezető)