Örökös áldozatok

Jill Morikone

Hideg, üres, átható tekintettel meredt rám. Halk hangja meghazudtolta az arckifejezését. „Semmi baj, Jill. Nem hibáztatlak érte.”

Pislogtam, majd tágra nyílt szemmel néztem vissza rá. Ez komoly? A saját döntései vezették őt ehhez a következményhez. Rá is mutattam ennek a bizonyítékaira: kétszínűségére, és az általa szőtt hálóra, amelybe végül belegabalyodott.

Ismét megszólalt. „Nem hibáztatlak titeket. Nem fogom ezt felróni nektek.” Még mindig nem látta, hogy bármi rosszat tett volna, pedig már korábban is figyelmeztettük erre. Így távozott, én pedig azon gondolkodtam, mennyire képtelen arra, hogy magába nézzen.

Vagy mégsem? Vajon felismerte saját hiányosságait, de túlságosan fél beismerni azokat? Vagy egyszerűen csak másokra vetíti ki hibáit, hogy ne neki kelljen rosszul éreznie magát saját problémái miatt? Ártatlanságból vagy manipulációból tette?

Számít ez egyáltalán?

Gondolataim a bűnbeeséshez és annak következményeihez vándoroltak. Ádám és Éva bukása óta az emberek igyekeznek másokra hárítani a felelősséget, míg magukat igazolják. „Az asszony volt az, akit mellém adtál”, vagy „a kígyó volt az.” Miért olyan nehéz szembenézni önmagunkkal?

Sok-sok évvel a bűnbeesés után másban is felfedeztem ezt a tulajdonságot.

Peter* hihetetlenül tehetséges volt, mégis bátortalan. Ravasz volt és manipulatív; valahogy mindig ő volt az, akit mélyen megbántottak. Semmi sem az ő hibájából történt, mindig valaki más volt a hibás. Évekig sajnáltam Petert és azt, amit elszenvedett, amíg rá nem jöttem, hogy a valóság túlmutat a látszaton. Senki nem bánt vele olyan rosszul, mint amennyire ő azt mutatta – egyszerűen csak úgy vette magára az áldozat szerepét, mint egy kitüntetést.

Aznap kezdtem el tisztán látni, amikor ezt mondta: „Kérlek, ne legyen bűntudatotok azért, amit velem tettetek.” Nem tettünk semmit, csak azt kértük tőle, hogy vállaljon felelősséget saját cselekedeteiért. Nem mondtunk neki semmi rosszat, nem voltunk ingerültek, nem emeltük fel a hangunkat. Egyszerű kijelentés volt, amelyben arra kértük, hogy tartsa tiszteletben a felállított határokat. Erre Peter azonnal az áldozati szerep mögé bújt, és másokat hibáztatott azért, amiért felelősségre vonták őt a tetteiért.

Ez nem Jill önsajnálati rovata. Mindannyian találkozunk olyanokkal, akik bizonyos érzelmeket váltanak ki belőlünk. Hogyan reagáljunk? Még sokat kell tanulnom, de eddig három kulcsát fedeztem fel annak, hogyan kezeljük az ilyen áldozatokat:

Fel kell ismernem magamban is az áldozatot. Másokat hibáztatok saját kudarcaimért? Igazoltam-e már magam úgy, hogy közben másokat elítéltem? Az önismeret a kulcsa annak, hogy elindulhassak a változás útján.

Nem hagyhatom, hogy mások érzelmei hatással legyenek rám. Történt már olyan, hogy egy másik ember megjegyzései vagy akár ellenséges magatartása tönkretette volna a napomat? A növekedés kulcsa az, hogy Isten legyen életem középpontjában, és ne mások jóváhagyása.

Tudnom kell, mikor maradjak csendben. Nem kell védekeznem vagy magyarázkodnom másoknak. Befogom a számat, és egyszerűen csak élem az életem. Az a keresztény vagyok, akinek Isten elhívott.

Istenem, segíts meglátnom magamat!

____

*nem valódi név

Jill Morikone a Three Angels Broadcasting Network (3ABN) adventista televíziós hálózat alelnöke és operatív vezetője. Férjével, Greggel Illinois állam déli részén élnek, és szívesen szolgálnak együtt Jézusért.

A cikk forrása: https://adventistreview.org/journeys-with-jesus/always-the-victim