„Néki növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” (Jn 3,20)

Alább szállni

Ó, de nehéz! Visszalépni, leadni abból az életszínvonalból, amit elértünk. Átélni azt, hogy hátrébb sorolnak, hogy csökkentik a fizetésünket. Megtapasztalni azt, hogy felettünk is eljár az idő, hogy fogy az erőnk, romlik az egészségünk.

Bizony, nehéz, mert az alább szállás az emberi természetünk ellen van. Sokan bele is roppannak. Nem akarnak szembesülni azzal, hogy már nem ugyanaz a teherbírás, hogy át kell adni a stafétát. Nem bírják elviselni, hogy nyugdíjba kell menni. Hasztalannak érzik magukat, bezárkóznak, depressziósak lesznek. Csak siránkoznak veszteségeik felett. Vagy épp ellenkezőleg, támadásba mennek át és az általuk addig épített és támogatott szervezet legnagyobb rombolóivá válnak.

Belegondoltál már, hogy milyen lehetett Keresztelő Jánosnak átélni azt, hogy csökken a befolyása, hogy a tanítványai nagy része faképnél hagyja, s aki marad az is tanácstalan és lázong: „Mester! Aki veled vala a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és hozzá megy mindenki.” (Jn 3,26). Mi lesz így velünk?!

Nekem

Én ez ellen a szó ellen lázongok leginkább. Mert amíg csak Keresztelő János és mások alább szállásáról van szó, addig hagyján. Sőt, lehet, még segítek is abban, hogy mások lejjebb kerüljenek, még rájuk is taposok. De mikor azt olvasom, hogy ’NEKEM’ kell alább szállanom, összemennem, kicsivé lennem…

Növekednie kell

Ez az alább szállás, vagyis az alázat őszinteségének igazi fokmérője. Mert van kényszerű és van önkéntes alább szállás. S míg a megjátszott alázatoskodás arról szól, hogy muszájból durcásan, passzívan beülök hátra a hátsó sorba és onnan köpködök és pfujolok, addig az őszinte alázat aktívan munkálkodik a másik felemelkedésén, ahogy Megváltónk tette: „én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” (Jn 10,10). Ő azért szállt alá, hogy magához szorítva felemeljen minket.

Neki

Most értem csak igazán, miért mondja Jézus: „az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11), hisz Keresztelő János egész élete annak felemeléséről szólt, „akinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam.” (Jn 1,27)

Hiszen, a hangsúly nem az én alászállásomon van, nem azon, ahogyan én megalázom magam, hanem a lényeg Jézus magasra emelése. Aki azt mondja: „ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” (Jn 12,32)

Vonj engem Jézus!
Áldott szombatot!

Tóth Szilárd
DET titkár