„Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét.” (1Kor 1,17)

A hinduizmusban a világ az egyik főisten, Visnu álma, amely annyiszor ismétlődik, ahányszor az isten felkel, és újra elalszik. Az iszlámban Sátán nem bukott angyal, hanem egy tűzből teremtett dzsinn. Az angyaloknak ugyanis nincs szabad akaratuk, kizárólag Isten szolgálatára rendeltettek, így föllázadni sem tudnak. A buddhisták szerint pedig a világ minden egyes korszakába – a lélekvándorlás folyományaként – beleszületik egy ember, aki Buddhává, azaz megvilágosodott mesterré válik, és elhozza az emberiségnek az igazság tanítását. Sokáig lehetne még szemezgetni a világ vallásaiból olyan gondolatokat, melyek érthetetlenek keresztyén füleinknek. Bonyolult filozófiák, homályos teológiák, bizarr szimbólumok – ez jellemzi Földünk spiritualitását.

De – mielőtt még fitymálóan elfordulnánk ezektől a számunkra érthetetlen vallásoktól, tegyük föl a kérdést – mi a helyzet a mi vallásunkkal? Vajon, ha egy japán taoista pap, vagy egy tibeti buddhista szerzetes meg akarná ismerni a keresztyénséget, nem az övékhez hasonlóan bonyolult és érthetetlen hitrendszerrel találkozna? Vajon nem támadna bennük az az érzés, hogy a keresztyének is túlságosan elbonyolítják a világot?

Beszélünk „eredendő bűnről”, „utolsó ítéletről”, „inspirációról”, „közbenjáró imádságról”, „hármas angyali üzenetről”, „Szentlélek elleni vétekről”, és még sok hasonlóról, amelyekről mi pontosan tudjuk, hogy mit kell értenünk; de vajon hogyan érezheti magát egy olyan ember, aki semmit sem tud a keresztyénségről? Mikor a sikeres cégek arra törekszenek, hogy termékeik minél inkább „felhasználóbarátok” legyenek, mit tudnak kezdeni bonyolult teológiai rendszerünkkel? Vajon ebben a felpörgött világban veszi-e valaki a fáradságot, hogy megértse az adventista gondolkodásmódot?

Tapasztalataim ebben a tekintetben igen lehangolóak. Úgy tűnik, a keresztyénség ugyanabba a csapdába esett, mint számos világvallás – túlságosan elvonttá és bonyolulttá vált az évszázadok alatt. Hitrendszerünk tele van „bölcselkedő beszéddel”, melyben „Krisztus keresztje” csak egy jelenet a sok tantétel példái között, melyben az evangélium csak egy vékony szelet a teológia tortájában.

Pál – aki pedig egy a mienkénél sokkal nyugodtabb, lassabb és egyszerűbb világ szülötte volt – mintha csak megérezte volna a keresztyénség elbonyolódásának veszélyét. Éppen ezért érezte szükségét annak, hogy hitét egészen röviden foglalja össze: Krisztus halála Isten szeretetének a megnyilvánulása; ha elfogadjuk ezt a szeretetet, örök életünk van. Minden keresztyén teológia, amelyik hozzátenni akar ehhez valamit, csak „bölcselkedik”, és „gyengíti Krisztus keresztjét”. Ha viszont ezt az egyszerű „jó hírt” tesszük hitünk sarokkövévé, nem világvallásunk lesz immár, hanem közvetlen kapcsolatunk a világ teremtőjével.

Árvai Tamás
A kecskeméti körzet lelkésze