A Dunamelléki Egyházterület hitéleti konferenciája

„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13)

Ha egy mondatban kellene összefoglalni, hogy miről is szólt és milyen tanulságai voltak a Dunamelléki Egyházterület október 23-án megrendezett szokásos, őszi hitéleti konferenciáján elhangzottaknak, akkor az a mondat ez lenne: JÉZUS ÉL!

JÉZUS ÉL! – „Mert az Úr jár előttünk s az Ő kegyelme nem fogy el.” – szólt a mottóének.

JÉZUS ÉL! – Mert nemcsak a távoli múltban élő hithősök részesülhettek Isten gazdag áldásaiban, gondviselésében, hanem ahogy Alber Péter veszprémi testvérünk bizonyságtételében hallottuk, „Isten elvezetett a tized kérdéséhez és ez lett a valódi válasz az anyagi kérdéseimre”.

JÉZUS ÉL! – Mert nemcsak a Bethesda tavánál fekvő, 38 éve beteg, akiről Ócsai Tamás unióelnök szólt igehirdetésében, tapasztalhatta meg Krisztus gyógyító erejét, hanem ahogy id. Csókási Pál nyugdíjas lelkipásztor és felesége megvallotta; Jézus, a Nagy Orvos ott állt az ő betegágyuk mellett is, és az ő kegyelme által épültek fel a súlyos Covid fertőzésből.

JÉZUS ÉL! – Mert, Jézus nemcsak a Stramszki István kincstárnok által kiemelt bibliai történetben lévő Galileai-tenger hullámait volt képes lecsendesíteni, nemcsak Pál apostolt őrizte meg a hajótörései közepette. Benkovics Péter testvérünk arról tett bizonyságot, hogy ott az erdőben történt súlyos balesete során, hordágyra kötözve, fájdalmaival küzdve, ma éppúgy átérezhette és megérthette, hogy „Jézus Krisztus sokkal nagyobb fájdalmakat élt át, és bármikor leszállhatott volna a keresztről, de nem tette, mert szeretett engem és szeret téged.”

JÉZUS ÉL! – Mert nemcsak a Mária Magdolnákat, nemcsak a Simon farizeusokat, nemcsak a Pétereket, Jakabokat és Jánosokat tudta megszabadítani Sátán kötelékeiből, hanem ahogy Tóth Szilárd titkár igehirdetésében és Keresztes Endre, a Nágocsi Reménység Rehabilitációs Alapítvány munkatársának vallomásában hallhattuk, Jézus a megoldás a mi alkohol-, drog-, pornó-, játék-, stb. függőségeinkre is.

JÉZUS ÉL! – Mert ez a legbiztosabb és egyetlen üzenet a legnagyobb fájdalom, a szeretteink elvesztésekor, melyről Hollósi Zoltánné (Lovasberény) és Mátyási Anita (Baja) tettek bizonyságot, és melyet Csizmadia Róbert Egyházterületi elnök igehirdetésében is kihangsúlyozott:

JÉZUS ÉL! – „Ebben az egyszerű állításban sokkal több van benne, mint ahogy azt először gondolnánk. Benne vagy te. Benne vagyok én. Benne vannak a megbocsátott bűneink. Benne vannak a széttört, de megjavított álmaink. Benne van a szabadság minden káros szokástól, rossz emléktől, ami megkötöz és megnyomorít. Amiért Jézus él, te is élsz!”

A konferencia délutáni alkalmán a kerekasztal beszélgetések során az Unió és az Egyházterület vezetőitől és a Bizottságok tagjaitól pedig többek között olyan kérdésekre kaptunk választ, hogy:

Mit jelent megtapasztalni, hogy Jézus ott van a közösségben, az egyházszervezetben? Miként van jelen az egyház vezetésében, a bizottságok életében és a döntésekben? Milyen új missziós módszerek által mondhatjuk el ennek a megváltozott világnak, hogy „JÉZUS ÉL!”?

A hitéleti konferencia felvételei megtekinthetők a Terézvárosi Gyülekezet Youtube csatornáján: https://www.youtube.com/AdventistaTerezvaros

JÉZUS ÉL!

Tóth Szilárd
DET titkár