Húsvét után, pünkösd előtt

Kép: Ai által generált kép

„Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt.”
(Lukács evangéliuma 24,13-16)

A napokban azon gondolkoztam, mi is van húsvét és pünkösd között? Karácsony után még megemlékezhetünk a napkeleti bölcsek érkezéséről vízkeresztkor, átélhetjük a farsangi időszak vidámságát (vagy épp a hajtépést, hogy honnan szerezzek a gyereknek jegesmedve jelmezt), és elcsendesedhetünk, kicsit befelé fordulhatunk nagyböjt idején.

De mi vezet Jézus feltámadásától a Szentlélek kiáradásának ünnepéhez, az egyház születésnapjához, amikor Bábel tornyának tragédiája helyett a népek átélhették a csodát, hogy értették a tanítványok szavát, és mindenki a saját nyelvén hallhatta az evangéliumot?

Gondolataim egyszer csak az emmausi útra tévedtek, a rejtőzködő Jézus és a felfedezés, felismerés élményéhez. Mert a tanítványoknak egy új Jézussal kellett találkozniuk. Nem azzal a Mesterrel, akinek trónra lépése nem következett be, hiába is várták, nem azzal a Dávid fiával, akinek helyre kellett volna állítani a zsidó nemzet tekintélyét, hanem a megölt Báránnyal, aki elvette a világ bűneit és a feltámadt Krisztussal, aki győzött a halál felett értünk.

Azzal a Krisztussal, aki megnyitotta az utat az Atyához, és akinek az áldozata minden embert képes megváltani Jeruzsálemtől kezdve Júdeán és Samárián át a föld végső határáig.

Talán most az emmausi útnak van itt az ideje számunkra is, hogy gyalogoljunk az ismeretlen Ismerőssel, kérdéseket tegyünk fel neki, és engedjük, hogy válasza átformálja a szívünket, és felismerjük a kenyér megtörésében a szerető Istent. Hogy találkozzunk vele igazán, és meglássuk önmagunkban a szeretetre éhes gyermeket, a másik emberben pedig a testvért, akiért Ő ugyanúgy az életét adta.

A testvért akkor is, ha épp másként vélekedünk a nyugalom napjáról, a halottak állapotáról, az étkezésről, vagy épp a párkapcsolatokról, a család összetételéről. Hogy végre ne bántsuk, hanem elfogadjuk egymást, ahogy Krisztus is elfogadott minket. Így élhetjük majd át pünkösd csodáját.

Szilvási-Csizmadia Andrea
DET egyetemi lelkész