Bach Mindenkinek Fesztivál és jótékonysági koncert – Bp. Terézváros

A „Bach Mindenkinek Fesztivál” országosan megrendezésre kerülő ingyenesen látogatható komolyzenei programsorozat, amelynek keretében a Bp. terézvárosi gyülekezet immár harmadik éve tartott koncertet 2024. 03. 23-án.

Az elhangzó zene és kórusművek mellett dr. Szabó János, a gyülekezet lelkésze Isten igéjén keresztül arról beszélt, hogy mit jelent ebben az állandóan változó és nyughatatlan világban az együttérző szív. Mi sokszor az érzelmi kimerülés, érzéketlenség állapotába kerülünk, de Isten Szent Lelkét kínálja, hogy résztvevői legyünk az ő együttérzésének. Így minden embert elérhetünk. Ezen a napon egy különleges kenyai iskolát érhettünk el, anyagi javakkal támogatva őket.

A jótékonysági koncert második részében a terézvárosi kórus nemzetközi kórusát hallhattuk, akik bizonyságot tettek arról, hogy bár különböző országokból érkeztek, de egy ország felé tartunk mindannyian.

A koncerten közreműködtek: Áchim-Kovács Anikó hegedűművész, Ambrus Anett hegedűművész, Bakos Bence orgonista, Gyurkó Virág fuvolaművész, Kovács Kálmán zongoraművész, dr. Szűcs Máté brácsaművész, valamint a gyülekezet vonósnégyese, énekkara és nemzetközi kórusa.
Karvezetők: Tajti Enikő és Kormos Gábor. Zongorán kísért: Popovics Viola

A koncert a következő linken megtekinthető: https://youtu.be/MBsOCgLk_0U?si=Sdb9bGhzTJuqd-H9

Kuhárcsik Szilvia