„Emlékezzetek Lót feleségére!” (Luk 17,32)

Milyen rövid és határozott Jézus Krisztusnak ez a figyelmeztetése, ami egyben nekünk szóló felhívás is!

Azt mondja, hogy emlékezzünk arra a bizonyos személyre, akinek az élete úgy ért véget, mint senki másé. Legtöbben talán nyugtázzuk is, hogy „igen, tudjuk, sóbálvánnyá lett”, és olvassuk tovább az evangéliumot. De csakugyan ennyit akart volna ezzel mondani Jézus? Aligha! Valamit ki akart hangsúlyozni ezzel a párhuzammal a vég idején élőknek – merthogy ez volt a beszédtémája!

Ha megnézzük a szövegösszefüggést, a közvetlen megelőző verseket, akkor a következőket értjük meg: Jézus Krisztus párhuzamot vont Sodoma erkölcsi állapotai, ítéletre való érettsége, és a végidő társadalma, az emberiségnek az Ő visszatérésekor tapasztalható állapota között, Sodoma ítélete és pusztulásának módja és körülményei között (l. tűz által) és az akkori és a majdani hívő emberek kihívása között!

Igen, Sodoma lakossága elpusztult, csupán egyetlen család, Lót és két kisebb lánya, ill. felesége életét mentette meg Isten – szó szerint, hiszen a kezüknél fogva húzták ki őket a városból az angyalok, mert annyira nehezen szánták rá magukat a távozásra. És pontosan ez a vonakodás öltött testet Lót feleségének a hibájában (akinek még a nevét sem ismerjük, mégis ennyire fogalommá lett a tragédiája!), és ez okozta a vesztét. Nem tudott elszakadni, ő oda kötődött igazán, és hiába vonták kifelé a kezénél fogva, hiába hangzott az egyértelmű figyelmeztetés, hogy „vissza ne tekints”, ő mégis visszafordult, visszanézett. Igen, megdöbbentő az engedetlensége, de talán ezzel együtt is a büntetés szigora is az! Hiszen ez látszólag enyhe, senkinek sem ártó hiba volt, különben semmilyen következménnyel nem járó engedetlenség, és mégis. Ennyiben kicsit az első bűnesetre hasonlít. Az isteni szabadítás és az engedelmesség megvetése lehetett az a bűn, amit Isten ilyen súlyosan ítélet meg.

Tanulság, hogy komolyan kell vennünk, amit Isten mond, rendel, parancsol – ez általában is igaz. De talán a legerősebb tanulság, amiért Jézus ezt a történetet idézte és ezt a felhívást intézte az eredeti téma kapcsán a hallgatóihoz, az az, hogy amikor közel Isten ítélete – mint akkor volt, és mint hamarosan lesz – ne tétovázzunk, hanem amikor utat nyit a menekülésre az Ő országa felé, akkor a földiekhez kötődés helyett tegyük azt, amit Lót egész családjának kellett volna, és amire a felesége sajnos képtelen volt: hátat fordítani a méltán pusztulásra ítélt világnak, és mindig csak előre nézve menni az Isten által kijelölt úton a megoldás felé – élve a szabadulás lehetőségével.

Az emberiség felé persze még most is szánalommal és mentő szándékkal kell fordulni – mert még lehet. Azt azonban már most vizsgálhatjuk magunkban, hogy hova kötődünk inkább: ide le, vagy oda fel? Nekik, ott és akkor nem volt elég az a figyelmeztetés, amikor elhurcolták az egész várost, de Ábrahám kiszabadította őket. Már akkor, rögtön azután el kellett volna költözniük – ha már előbb nem tették. De még ezután is ott maradtak, és Isten még ezt követően is, Sodoma utolsó éjszakáján is, amikor már nem volt mire várni és hova halasztani a beavatkozást, szó szerint kivonta őket a városból, nehogy azzal együtt pusztuljanak el – de Lót feleségét sajnos nem sikerült megmenteni. Minden bizonnyal erre utal Jézus tömör felhívása: ne kötődjetek a földiekhez, hogy ne járjatok úgy, mint ő!

Szívleljük meg mi is Pál apostol intelmét, ami lényegében ugyanezt fogalmazza meg, csak pozitív megközelítésben: „Annakokáért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.” (Kol 3,1-2)

(A történet további tanulságait majd a Youtube-on, 13-án és 20-án.)

Stramszki István
egyházterületi kincstárnok