Elvárások szorításában
„Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.” (Máté 12,50)
Születésünk óta elvárásokat támasztanak felénk. Legyél jó baba, ne sírjál sokat, de aludj minél többet, lehetőleg mosolyogj sokat. Kisgyerekként legyél ügyes, okos, jó magaviseletű, lehetőleg a gyülekezetben a legjobb, főként, ha lelkészgyerek vagy (nehogy szégyent hozz a szüleidre). Ha kamasz vagy, legyél kedves, udvarias, lehetőleg ne beszélj vissza a szüleidnek, legjobb, ha a véleményedet megtartod magadnak. Amikor már felnőtt vagy és családod van, akkor még több elvárás vesz körül. Legyél jó apa, anya, férj, feleség. Tölts megfelelő mennyiségű és minőségi időt házastársaddal, gyermekeiddel, de azért a szüleidről sem feledkezz meg. A munkahelyeden légy mindig a top-on, lehetőleg 120 %-ot teljesíts, és még otthonra is hagyj elég időt, energiát, türelmet, kedvességet családtagjaid számára.
A kérdés az, hogy hol marad az Én? Persze nem a nagybetűs, hanem amilyennek Isten formált. Megmarad-e az Istentől kapott személyiségem, vagy sérül a sok elvárás miatt? Biztos, hogy jól éltem eddig az életemet? Vagy csak az elvárásoknak akartam megfelelni, mert ma ez lenne a követendő?
Jézus bemutatta, hogy ő az Atya elvárásait követi és nem emberekét, nem megfelelni akart, hanem elvégezni a küldetését. Ez volt az elsődleges! Mégis, vagy pont ezért tudott együttérző, szeretetteljes, megbocsátó, határozott, független, elkötelezett és még sok más lenni, ami nagy hatással volt arra, akivel találkozott. Igen, volt köztük olyan is, aki megbotránkozott benne, aki haragra gerjedt, aki meg akarta ölni. Sokak számára viszont igazi jó barát volt, egy megmentő, aki a felszabadultságot hozta el, a kitörést az elvárások és megfelelés világából. Ahol a látszat-tökéletesség volt az elvárás, a mit mondanak a nagyok, mi van a kirakatban? Nem csoda, hogy akik változtatni szerettek volna az életükön, vonzódtak Jézushoz. Akik érezték, hogy nem tökéletesek, akik el-elestek, de szerettek volna felállni és másként élni. De az a rendszer nem kegyelmezett a bűnösöknek, betegeknek, renitenseknek, azoknak, akik nem tudták jól palástolni, rejtegetni a tökéletlenségüket.
Változott azóta valami? Hisz ma is az elvárások szorításában élünk. Ma is az a módi, hogy mutasd a legjobb oldalad, légy tökéletes. Ennek kell megfelelni egy önéletrajzban, egy állásinterjún, a munkahelyeden, a gyülekezetedben, a rokonságod környezetében. Tökélyre fejlesztettük mi is a tökéletlenségünk palástolását. Mert az őszinteség, a hibák elismerése, az elakadásaink bevallása, az esendőségünk elismerése az a mai világban is gyengeség. Ha tudnák mások, hogy milyenek vagyunk valójában, akkor nem lehetnénk lelkészek, presbiterek, vezetők … stb. Ha egy hang csendben meg is szólal bennünk: Jézus tudja, hogy milyen vagy! A válaszunk az: de más nem tudja…, és megy minden tovább…
De a következményekkel számolnunk kell: frusztráció, mentális zavarok, kiégés és fájdalmas testi tünetek. Megéri???
Olyan jó, hogy van Valaki, aki közösséget vállal velem. Aki előtt nem kell megjátszanom magamat, önmagam lehetek. Akinek az elvárásai nem betegítenek meg. Akinek elmondhatok mindent magamról, mert nem él vissza vele. Akitől kérhetem, hogy segítsen, mert változni szeretnék. Aki mellettem marad akkor is, ha önhibámból padlóra kerültem. Még fáj mindenem, de tudom, hogy kinyújtott keze már kész arra, hogy felemeljen.
Bárcsak én is lehetnék valakinek ilyen jó barátja…
Petőh Imre
pécsi körzet lelkésze
