Lelki családot építünk – Bp. Zuglói gyülekezet beszámolója

2023. április 28-a és május 1-je között, a Zuglói körzet nyolcvan fővel Balatonlellére költözött. A körzeti közösségépítés mellett, a lélekerősítés szerepelt a céljaink között. A népes gyereksereg arra késztetett, hogy intergenerációs esti áhítatokat tartsunk, amelybe minden korosztály bekapcsolódhat. Ősz-Farkas Ábel rendezésében, minden nap Sámson történetének dramatizált változatát adtuk elő. A reggeli áhítatokon a gyerekek számára is érthető szemléltetésekkel mutattuk be a megváltás és a megtérés üzenetét. Szombaton Gyugy község templomkertjében interaktív szabadtéri istentisztelet volt, a gyerekeknek pedig Sámson-állomásokon kellett kreatív feladatokat megoldaniuk. A felnőtt korosztály az egyik este a lélekerősítő kiscsoportok működésébe kóstolhatott bele. Lelkes zenei csapat vezette a közös énekléseket. Együtt jártuk be a fonyódi magaspart sétányát, szombat este cserkész tábortűz hozott fényt és vidámságot a sötét estébe, vasárnap biciklis, sport és termálvizes szekciók között lehetett válogatni. Este társasjáték-maraton kezdődött. Hétfőn a gyerekeknek kalandpark zárta a programot.

Mit tanultunk ezen a hétvégén?

  • Gyereknyelven tartott istentiszteletek a felnőtteket jobban inspirálják, mint a „kemény eledel”
  • A gyülekezet barátai egy közösségi programon keresztül többet megértenek az evangélium lényegéről, mint egy tucat előadáson
  • A játék és a közös éneklés hidat épít a korosztályok között
  • Balatonlelle a Balaton nélkül is (12 fokos volt) nagyszerű hely közösséget erősíteni

Ahhoz, hogy 80 ember épüljön és jól érezze magát, több mint harmincan szolgáltak 3 nap alatt, a gyülekezet családi osztályának vezetésével.

Bp. Zugló, Családi Osztály