Budapesti gyülekezetek keresztségi alkalma

2023. március 18-án különleges örömünnep volt gyülekezetünkben, ugyanis más gyülekezetekből, sőt határon túlról is érkeztek vendégek. „Mily boldogság, hogy szívemben már az Úr Jézus él” – énekelte a kórus, és valóban ezt éreztük és tapasztaltuk, látva a keresztségre váró testvérek boldogságát. Öten kötöttek Istennel szövetséget ezen a napon: Cercel László és felesége, Cercel Eszmeralda (Bp. csepeli gyülekezet), Harangozóné Major Boglárka (Pestújhely, Őrjárat utcai gyülekezet), Nagy Albertné, Marika néni (Bp. Józsefváros, Práter utcai gyülekezet), Somogyi Zoltán (Bp. terézvárosi gyülekezet).

Az ünnepélyes istentiszteleten örömünk lehetett a szép szolgálatokban is: gyermekek és felnőttek dicsőítették Istent énekkel, zenével, verssel. Az igét dr. Szabó János lelkész nyitotta meg. A gazdag ifjú története (Márk 10,17-27) alapján beszélt annak a fontosságáról, hogy Kibe helyezzük végső bizalmunkat.  Milyen választ adunk Isten meghívására? Kívánság vagy vágy él a szívünkben? A kívánság mindig birtokolni akar, míg a vágyódást Isten Lelke helyezi a szívünkbe. Vágyat arra, hogy mindenről lemondva Istennel találkozzunk. Így élhetünk Isten dicsőítésére, ami az életünk bizonyságtétele, küldetésünk lényege.

Az igehirdetés után Somogyi Zoltán, a helyi gyülekezet leendő testvére tett vallást hitéről a gyülekezet előtt. Majd a felajánló imádság következett. Simon Zsolt lelkész kérte Isten áldását a keresztségre váró testvérek életére. A bemerítést követően, az istentisztelet után, lehetőségünk volt személyesen is köszönteni a testvéreket.

Az elhangzó ének szavaival kérjük Isten áldását a megkeresztelt testvéreink életére, és kívánjuk, hogy példájukat kövessék mindazok, akikben Isten Lelke vágyat ébresztett:

„Áldjon meg Téged az Úr és őrizzen meg a keskeny úton! Ragyogtassa rád Isten orcáját és könyörüljön rajtad az Úr.”

Orbánné Kuhárcsik Szilvia