Beszámoló jótékonysági koncertről – Bp. Terézváros

„Változnak az évszakok…”

Nagyon gyorsan, egymás, után nem csak az évszakok, hanem a Vivaldi koncert sorozatunk is egymás után szerveződtek.
Júliusban, még a nyár elején került megrendezésre Vivaldi: Nyár című művének előadása, koncert keretében, a Terézvárosi Gyülekezet Adventista Kápolnájában.

Vivaldi: Négy évszak című művének mindegyike zenei kifejezést ad az évszakok hangulatának.
A Nyár első címe: Szenvedés a hőségtől, majd a téma változik és a hőséget dörgés, villámlás és vihar követi. A szerző művének előadása olyan élményt nyújt, ami teljesen érzékeltette a nyár forróságát, viharait, az állatok viselkedését, a színeket az ízeket, és a hangokat.

A gyülekezet énekkara két kórus számmal gazdagította az alkalmat.  Bodnár János lelkész, János evangéliuma 3,16 verse alapján, Isten irántunk való szeretetére irányította a figyelmet. A résztvevők hosszú tapssal fejezték ki tetszésüket minden darab után.

Mivel ez már a negyedik koncert volt, az előadóművészeket jó ismerősként köszöntöttük és ajándékoztunk meg.
A koncert mindig jó lehetőség, hogy meghívjuk barátainkat, ismerőseinket egy szombat délutáni lelki élményre.
A koncert adományának összegét a hajdúszoboszlói missziós koncert megvalósítására ajánlottuk fel.

Köszönjük az előadóművészek szolgálatát, a szervezők munkáját, hogy szebbé teszik a nyarunkat, dicsőíthetjük Istenünket, erősíthetjük emberi kapcsolatainkat!

Lelkileg feltöltődve és zenei élményekkel gazdagon várjuk a következő koncertsorozatot, amely összefoglalja Vivaldi Négy évszak témáját 2022. november 19-én, 17 órakor a Budapest Terézvárosi Gyülekezetben.
A Teremtő új eget és földet teremt, ahol örök a nyár és örök élet van!

Bodnár Zsóka