Beszámoló a menekültekkel kapcsolatos szolgálatokról Terézvárosból

Március első napjaitól egy igen nagy és széleskörű szolgálat vette kezdetét gyülekezetünkben, mely immáron több hete folyamatosan tart.

Az orosz-ukrán háborúból menekülő ukrán testvéreink számára a tábea osztály tagjai kialakítottak 3 helységben 15 személy elszállásolására szolgáló helyet, melyhez egy zuhanyzós fürdőszoba is tartozik.  Azóta folyamatosan voltak és vannak átutazóban lévő, néhány napot, vagy akár 2 hetet is itt tartózkodó ukrán testvérek gyülekezetünkben. Április elejéig összesen 47 fő fordult meg szállásvendégként, hétvégén pedig, mivel az istentisztelet ukrán nyelven is tolmácsolásra kerül, jóval nagyobb létszámban vannak jelen ukrán testvéreink.

Vendégeink ellátását napi szinten végzi a közösség több tagja is, szállás, étkeztetés és minden egyéb, ezzel járó feladat tekintetében. E mellett kikapcsolódásról, városnézésről, játszásról, gyerekeknek örömet szerző programokról is gondoskodnak a testvéreink, hogy egy kis felüdülést nyújtsanak a nyomasztó történések közepette.

Köszönettel fogadja gyülekezetünk tábea osztálya továbbra is az erre a célra szánt pénz, ruha, játék és élelmiszer adományokat.

A menekültekkel kapcsolatos szolgálatot Tálas Enikő és férje Bugyi Krisztián koordinálja.

.“…Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,40)

Ezúton is köszönjük a folyamatos, lelkes és áldozatkész szolgálatot a tábea osztálynak és a menekülteket segítő munkába bekapcsolódó testvéreknek, hogy gondoskodnak az ideiglenesen megszálló ukrán testvéreink jólétéről, mosolyukkal, kedvességükkel és vendégszeretetükkel.

„Mert éheztem, és ennem adtatok szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok.” (Mt 25,35)

A szolgálatról egy rövid videó is készült, mely az alábbi linken érhető el:
https://www.youtube.com/watch?v=bqutWsj9k_0

Varju Zsuzsa