Bach mindenkinek fesztivál 2022 – koncert a Terézvárosi gyülekezetben

Március utolsó szombat délutánján került megrendezésre gyülekezetünkben a Bach Mindenkinek Fesztivál 2022 egyik koncertje. A programsorozat 8. alkalma volt ez, azonban előtte már a Terézvárosi Gyülekezet Énekkara bekapcsolódott a Budai Vár egyik szabadtéri koralléneklésébe.
A 26-ai szombaton gyülekezetünkben is felcsendülhettek ezen korallrészletek dallamai.

Vezényelt: Tajti Enikő és Kormos Gábor

Az estét igazán különlegessé tette:
Novák Zita hegedűművész, a Magyar Állami Operaház zenekarának elsőhegedűse,
Áchim Kovács Anikó hegedűművész és Tóka Szabolcs orgonaművész előadásai.

A zeneművek között dr. Szabó János, Bach és a kereszténység kapcsolatáról beszélt néhány percben a jelenlévők számára.

„…intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol 3,16-17) – hangzott el zárásul.

Hálásak vagyunk, hogy a tavasz beköszöntével ilyen színvonalas és felemelő alkalmon vehettünk részt.

A koncert az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/GYJiSjFDs0o

Varju Zsuzsa