„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17,3)

Mindannyian egy csoportos turistaúton veszünk részt, ti. a bűn világában: Nem innen jövünk eredetileg (az isteni terv és ősszüleink révén), és maradni sem szándékozunk, csak éppen itt találtuk magunkat, út közben. Sok-sok felebarátunkkal ellentétben mi azok közé tartozunk, akik célt látnak maguk előtt, és ezért átmenetinek tekintik és élik meg ezt az „utazást”, miként a zsidók a pusztai vándorlást Kánaán felé, még ha évtizedekig tart is az út.

Az utazás érdekessége, hogy bár soha nem találkoztunk még azzal, aki a célban vár bennünket, mégis előbb ismerjük meg Őt, minthogy odaérnénk. Ott már ismerősként fogunk találkozni!

Sőt, ez nem csak érdekesség, hanem az idézett ige szerint az üdvösségnek, vagyis a célba érkezésnek a kifejezett feltétele: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged…”

De hogyan lehet ennyire fontos az „ismeret”, hiszen éppen a laodiceai üzenet kapcsán szoktuk hangsúlyozni, hogy az ismeret

kevés: Laodícea bővelkedik ismerteben és mégis elveszendő állapotban van.

Erich Schnepel „Az út kezdete” című könyvében arról ír, hogy hogyan indult útjára a kereszténység, és mi az oka, hogy a kezdeti diadal idővel megtört. Életem egyik legmeghatározóbb olvasási élménye ez a mondata: „Jézus Krisztus ismeretét felváltotta a Jézus Krisztusról való ismeret.” Ezért történt, ez okozta a törést – és persze itt keresendő a megoldás is, Laodícea számára is! Menj vissza az utolsó olyan pontra, ahol még az úton voltál! – ez az egyedüli működőképes tanács eltévedt túrázóknak, eltévedt keresztényeknek és eltévedt közösségeknek is!

Jézust nem csak a vele fizikailag is találkozók és őt fizikailag is követők ismerhették, hiszen maguk az apostolok is arra a közösségre hívnak a levelükben – a halála után is! –  amelyet ők is megtapasztalak vele, és aminek híján még a fizikailag vele töltött 3,5 év sem volt garancia semmire (ld. Júdás). Ezt kell megtapasztalnunk, és ehhez képest a Jézusról gyűjtött és megosztott puszta ismeret valóban pont olyan, mint a laodíceai: sokat tudok róla, de köztünk van egy ajtó, és ezért Őt magát nem ismerem.

Az ige szerint az üdvösség záloga az igazi ismeret, az igazi találkozás Ővele, az igazi átadás és közösségvállalás: „vele vacsorálok és Ő énvelem”.

Isten Lelke támasszon igényt – éhséget és szomjúságot – az ilyen mélységű találkozásra és közösségre a Megváltónkkal, és adja meg nekünk, hogy amikor célba érünk, régi jó ismerősként is üdvözölhessük, ne csak hatalmas Istenként és az üdvösségünk Fejedelmeként!

Stramszki István
DET kincstárnok