Nincs könnyű élete senkinek a földön. A bibliai életutak sehol nem is kecsegtetnek minket mással – a hithősök többsége rendre kilépett a komfortzónájából, olykor külső kényszerből, máskor önként vállalva a nehezebb utat. Célt, elhívást nyertek az Örökkévalótól, és nem volt tovább értelme otthon ücsörögni, ha egyszer Őneki terve volt velük. Kivel nincs terve?! 

Dániel esete végképp nem egy átlagos pályát mutat: lerombolt templom, üres szentély, megsemmisült város, kivégzett vagy elhurcolt nép, rokonság… Új idegen, pogány kultúra, név, ruha, nyelv, ételek… Hol van ilyenkor az Isten? Hol bujkál, miért hallgat? „Mutasd magad Örökkévaló, látni akarlak, ennyi fájdalom és csalódás, kibírhatatlan veszteség.” És Ő ott volt.

Magam is meglepődtem Dániel és társai történeteit lapozva, mennyire ott volt. Először egy látszólag kérges szívű pogány uralkodó, Nabukodonozor álma által üzent az Örökkévaló a héber ifjaknak: „Egy kicsiny kővel romba döntöm e világ összes birodalmát (Dán 2,35), elhiszitek? Én, Jézus vagyok a kőszikla. A megvetett, de szilárd, erős, biztos alap – ne féljetek! Mindig ott vagyok veletek.” Ám hamarosan egy hétszeresen befűtött kemence tátongó szája előtt állhattak a hitükért kiálló ifjak, miközben odabent már várta őket Valaki (Dán 3,25), „ábrázata olyan volt, mint valami istenek fiáé”. „Hova vihetnek titeket, ahova én a Messiás nem jutok be? Én, Jézus mindig veletek vagyok!

A világtörténelem retteneteit még álmában is szemlélő Dániel előtt válogatott vadállatok és mutáns szörnyetegek vonulgattak fel és alá, mégsem kellett félnie. Az Örökkévaló királyi széke előtt megjelent megint Ő, nem is akárhogyan, hanem Emberfiaként (Dán 7,13). Végre egy értelmes arc, kedves tekintet a különböző vadállatok szarv és fog armadája után. „Itt vagyok – akár ébren, vagy akár alszol. Múltban, jelenben, jövőben – alfa és omega, én vagyok Jézus. Sose féljetek!

Aztán látta Őt úgy, mint még sosem. Olyan szépnek, tisztának, hatalmasnak. Fent a kereszten, mert „kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz” (Dán 9,26). Van szabadulás a legvastagabb rácsok mögül, az elhagyott szív börtönéből is. „Soha nem lesztek teljesen egyedül, mert én egyedül maradtam helyettetek – ne féljetek, én vagyok az, Jézus!

Az idős próféta minden csontja fájt már. Közelgett a vég, a világ pedig egyre pocsékabb hely lett. Dániel már csak tudta, – csaknem évszázadnyi életút állt mögötte. „Megszabadul a te néped”, „akik alusznak a föld porában felserkennek majd… örök életre”, mert hamarosan „felkél Mihály a nagy fejedelem” (Dán 12,1-2). Igen, megint Ő. A kis kövecske, a tűzben járó barát, rokonunk az Emberfia, az önfeláldozó keresztre szegzett Jézus. Királyként tér vissza, ahogy megígérte, és megszünteti a könnyet, fájdalmat, gyászt, halált. „Ne féljetek, ezer élethelyzet – ezerféle arc. Mindig veletek vagyok!

„Hamarosan értetek jövök! Pihend ki magad Dániel, már csak egy szempillantás és ott is vagyunk.”

„Boldog, aki várja…” (Dán 12,2).

Cserbik János
a Bp. Pestlőrinc A-B
és a kistarcsai szórvány lelkipásztora