Az Egyesült Államok egy helyi gyülekezete megtalálta a módját a hit és a művészetek összekapcsolásának

Coloradóban a Campion Akadémia gyülekezete az Istentől kapott kreativitást hangsúlyozza

Egy hivatásos fazekas által tartott fazekaskurzus a lelki tanulságokat is kiemelt, miközben lehetővé tette a résztvevők kreativitásának fejlesztését.

A hit és a művészetek kapcsolata, az új és szép megalkotása a Teremtés óta létezik, amikor Isten maga helyezett szépséget mindenbe. Ugyan így a Campion Hetednapi Adventista Gyülekezet Lovelandben (Colorado, Egyesült Államok) október hónapot és néhány napot novemberben ennek a kapcsolatnak a megünneplésére szentelte, és meghívta a lakóközösséget, hogy csatlakozzanak a Hit és Művészetek Fesztiváljához.

A fesztivál egy teljes kórus- és zenekari koncerttel kezdődött október 7-én. Olyan klasszikusok hangzottak el rajta, mint Beethoventől a „Kyrie” a C-ben írt miséből és a Halleluja kórus. Leandro Bizama, a Campion gyülekezet lelkésze által írt és komponált teljes kantáta része, a „Getsemáné csatája” is szerepelt, és a közönség jól fogadta. „Régóta nem hallottam ilyen gyönyörű zenét, mint ma este!” – jegyezte meg az egyik vendég.
A következő hetekben a gyülekezet tagjai közül különböző szakértők tartottak esti előadásokat olyan témákban, mint a kezdő rajztanfolyamok, egy dalíró műhely és egy kezdő fazekasműhely. A templomban egy porcelánra felvitt olajfestmény bemutatót, a 40 év szobrászatának történeteit és tanulságait, valamint fotóórát is lehetett látogatni. Ezen felül egy papírkártya-műhely, újságkivágásokból albumkészítő, és a művészi biblianaplózás is helyet kapott. „Az tanfolyamok egyik szimpatikus jellemzője az volt, hogy az emberek a szívesen maradtak a tanfolyamok után: nézelődtek, kapcsolódtak a művészekhez és másokhoz, akikben hasonló érdeklődési körre leltek” – mondták a szervezők.

Jamie Autrey művésztanár és hivatásos fazekas tartotta a prédikációt október 14-én, összekapcsolva a fazekas munkáját azzal, amit Jézus tesz, miközben formálja és megváltoztatja életünket. Október 21-én az ismert Loveland szobrász, Victor Issa tartott multimédiás előadást, amelyben Krisztus fejét faragta meg, megpróbálva megjeleníteni, ahogy a Nagy hét során kinézhetett. Autrey és Issa is a Campion gyülekezet tagjai.

Dick Duerksen, aki az imahetet vendégelőadóként vezette, ott volt az kampuszon a Campion Akadémián és a HMS Richards Adventista Iskolában is. Duerksen október 28-án elmondta az „Amikor Isten mosolyog” című prédikációját, melyben felhasznált néhány jól ismert természetfotót és történetek is illusztrációként, hogy megmutassa, hogyan nyilatkoztatja ki Isten szeretetét felénk.

A fesztivál már megnyitotta kapuit a látogatókkal való további kapcsolódás előtt is. Az egyik olajfestés kurzus bibliatanulmányozással folytatódott. Egy a coloradói Fort Collinsban felekezetközi gyülekezetbe járó hölgy látogató megosztotta, mennyire frusztrált volt, amikor majdnem lemaradt az utolsó bibliai naplóírásról november 4-én, de aztán meglátott egy emlékeztetőt a Facebookon, és eljött. „Nagyon tetszett neki, és az óra végeztével Bizama lelkipásztorral beszélgettek is” – mondták a szervezők.

https://adventistreview.org/commentary/local-church-in-the-u-s-finds-ways-to-connecting-faith-and-the-arts